2013. január 29., kedd

Ja, és itt a beszámoló:

Szerencsére nagyon jó utunk volt, bár nem hittem, hogy jól fog sikerülni, mármint abból kiindulva, hogy hogyan kezdődött a reggel.. De elértük a buszt, az út közben aludt Levi, nem volt gond.

A doktornő megvizsgált rajta mindent, reflexeit, hogy tartja -e fejét, reagál -e zajokra, stb. Mindent rendben talált eddig. Azért írtam az "eddig"-et, mert minél nagyobb egy baba, annál nagyobbak az elvárások is. Kis baba, kis elvárás. A korának megfelelően remekül megcsinál mindent, de ez nem biztosítja azt, hogy a közeljövőben is kellően fejlődik majd. Szóval... 1 éves koráig folyamatos neurológiai megfigyelésre szorul...  Sírok is meg nevetek is. Sírok azért, mert nagyon nehezen tudjuk megoldani a beutazásokat, és folyton bennem zakatol a Miért? Miért pont mi? kérdés... Másrészt örülök, hogy legalább felügyelet alatt lesz, így ha le is marad, akkor is itt lesznek a szakemberek, hogy segítsenek. 

A hazafelé út is jól sikerül, a felénél felnyöszörintett egy kicsit, de mikor  kinyitotta a szemét, és  beszkennelt engem, vissza is hunyta. :) Csak már nehéz cipelni a 7 és fél kilós popóját... :D

Baba hétfő: A babamasszázs

Nincs annál jobb, amikor egy fárasztó nap után lehetőségünk van arra, hogy megkérjük a párunkat, kényeztessen egy kis masszázzsal. Majd én is kikövetelem Tőle legközelebb. :) Ugyanígy élvezik a babák is, s nem utolsósorban hasznos is a számukra. 

 Egy kis idézettel kezdeném:

"Táplálni a gyermeket?
Igen.
De nem csak tejjel,
Dajkálni kell.
Simogatni, ringatni.
És massszírozni.

Beszélni a kicsi bőréhez,
Beszélni kell a hátához,
Mert éhesek és szomjasak
Éppúgy, mint a hasa."

Frédérick Leboyer: Shantala

A babamasszás tulajdonképpen egy Indiából származó ősi hagyomány, ami lehetőséget nyújt egy még bensőségesebb kapcsolat kialakítására.

De mire is jó a babamasszás?


Sokoldalú a dolog: Egyrészt kifejezhetjük szeretetünket, hamarabb és könnyebben megérthetjük babánk jelzéseit, s nem utolsósorban egy remek kommunikációs eszköz is. Jó hatással van a kis súlyú babák gyarapodásra is, és gyorsabban is fejlődnek. A bőrünk és az idegrendszerünk a magzati fejlődés alatt ugyanabból a csíralemezből fejlődik ki, ez pedig azt teszi lehetővé azt, hogy a baba idegrendszere masszírozás közben is fejlődik. A babánk idegrendszere körülbelül 2 éves korig fejleszthető, és ide tartozik pl. a reflexek kialakulása, az izom és mozgáskoordináció, mozgásfejlődés, a testtartás kialakulása, valamint az érzékszervek működése.

A laborvizsgálatok is kimutatták, hogy a masszírozott babák immunrendszere átlagosan 30%-kal több ellenanyagok termel, és ezáltal a babák védettebbek a fertőzéssel szemben. Csökkenti az allergiás betegségek kialakulásának esélyét, és nyugodtabb alvást is biztosít. Mérsékeli a hasfájást, a székrekedést, a nyugtalanságot, javítja a vérkeringést, az anyagcserét, s nem utolsó sorban csökkenti a bölcsőhalál kockázatát is!

Masszírozás közben bennünk és babánkban is olyan hormonok szabadulnak fel, ami hozzájárul közérzetünk javulásához. Ha szoptatunk, a masszázs közben felszabaduló oxytocin segíti a méh regenerációját és a tej kilövellését - tehát segíti a szoptatást is.

Mikor a legjobb masszírozni?


A masszírozást már a babaszületése után pár nappal is megkezdhetjük, de fontos, hogy mindig figyeljük babánk jelzéseit. Maga a masszázs nem a babán, hanem VELE együtt történik! Kezdetben elegek a nagyon gyengéd mozdulatok, és csak pár percig tartson. Fokozatosan növelhetjük az időtartamot s az erősséget is.
Legjobb a fürdés körüli időszak, bőrápolás szempontjából a fürcsi előtt, mert a masszázshoz használt olaj testápolóként is szolgál. 

Hol és hogyan?


Teremtsünk kellemes, nyugodt környezetet a masszázshoz! Tehetünk fel kellemes babazenét is. A hőmérséklet legyen kb. 23- 24 fok, és a babát teljesen meztelenre vetkőztetve masszírozzuk. A legjobb ha a saját lábadra fekteted, mert így még erősebb lesz a testkontaktus.

Mivel? 


Tiszta növényi olajok ajánlottak, az ásványi olajokat tartalmazó olajok hosszútávon szárítják a baba bőrét. (Johnson's, Nivea, Gabi) 
Legjobb az édesmandula olaj, sárgabarackmag olaj (több vitamint tartalmaz), szezámolaj (ezt a fázósabb babáknak ajánlják). Már keverékeket is lehet kapni, többek között ricinusolajat tartalmazót, ami serkenti a baba bélműködését. (Ricinusolajat a gyógyszertárban is kaphatsz, jó szempilla dúsításra és a hajadra is!) 
  • Körömvirágolaj: Bőrnyugtató hatású, érzékeny bőrű babáknak
  • Orbáncfű és levendula olaj: Rosszul alvó babáknak 
  • Ha keverék olajat választunk, ügyeljünk arra, hogy ne legyen erős az illata! A babák óra érzékenyebb, mint a magunké. 
A baba arcára ne tegyünk külön olajat, mindig a kezünkön maradtat masszírozzuk bele.  A masszázs előtt ajánlatos az olajat meleg vízbe állítani, így kellemes lesz a hőmérséklete a használatra.

"Baba Magazin"

 

Mikor ne masszírozzunk?

  • Ha idegesek vagyunk
  • Betegségek, láz esetén
  • Oltások utáni időszakban (De ha igényli, akkor gyengéd simogatással helyettesíthetjük a masszázst.)
  • Ha a baba nem akarja

Hol kaphatóak ezek az olajak? 

 

 http://www.zoldbolt.hu/szepseg-egeszseg

 http://www.zoldpolc.hu/1031-olajok-es-masszazs/

 http://zoldabc.hu/naturkozmetikai%20alapanyagok_83/olajok_es_vajak_293

 http://netbio.hu/spl/268537/Masszazsolaj

 http://webshop.cosmio.hu/5-novenyi-olajok

 

 

 

 

2013. január 28., hétfő

Sziasztok! Sajnos megint késni fog a Baba hétfő, de holnap bepótolom, és csapok mellé külön egy eseménybeszámolót is, Levi szolnoki útjáról! A holnapi téma a Baba masszázs lesz. :) Szép estét mindenkinek!

2013. január 25., péntek

Baba péntek - Játékok

A játékok sunyik. Mindenhol ott vannak. Nesztelenül beosonnak az életünkbe, alattomosan elfoglalják a lakás különböző pontjait, és a sötétben megbújva kárörvendően várják egy naiv, figyelmetlen talp érkezését.
Persze ez ellen is védekezhetünk, pl. legegyszerűbben azzal, hogy veszünk játéktartót. :D Mi még nem vettünk, de már ideje lenne, ugyanis Levi hiába fél éves, már sok játéka van, főleg rokonoktól, ismerősöktől, ugye. Én még csak egy plüss vettem neki, nem igazán tartom hasznosnak őket, nálam a hasznos, átalakítható, többfunkciós képesség fejlesztő játékok élveznek privilégiumot. 

Minden életkornak meg van a megfelelő játéka, azonban azt sem felejtsük el, hogy a gyermekek nem pont azzal játszanak szívesen, amit a család nagy pénzekért megvásárolt, hanem kitűnőn el el tud szórakozni egy műanyag üveggel is, benne golyókkal.

A legfontosabb alapszabályok: 
  • Csakis környezetbarát festékkel festett fajátékokat vegyél, ami gondosan le van csiszolva, lakkozva!
  • Csak olyan játékot válassz, amely megfelel a biztonsági szabványoknak - ha a címke vagy a csomagolás nem tanúsítja ezt, ne vedd meg semmiképpen sem!
  • A játék mindig legyen a baba életkorának megfelelő - Tuszakolhatod te rá a két hetes babádat a játszószőnyegre, tökre le fogja tojni hol van, mert alszik, és különben sem lát jól még semmit sem.  
  • Ha lehetséges, ne vegyél másodkézből játékot, mert kilazulhatnak a részei, de ha mégis úgy döntesz, gondosan ellenőrizd az adott játék állapotát!
  • Szőrös játékokat, amiknek kitéphető a szőre, bundája, szintén hanyagold még egy ideig, legalábbis addig, amíg a kicsi kinőtt a "mindent a számba veszek" életkorból. (Kb. 8-10 hónapos korban)
  • Ne adj a kezébe gyanúsan olcsó játékot - pláne ha olyan országból való, ahol a biztonsági szabványok  köztudottan lazábbak. 
  • Végezetül: Dobd ki a törött, vagy elnyűtt játékokat, mert az előbbi baleset veszélyes is lehet!
Milyen játékot válassz 0-6 hónapos korú babának? 

Születéskor a babák több mint 70 reflexszel jönnek a világra, köztük pl. a szopás, a fogó, Moro, keresési, Babkin  és a lélegzés ösztönös reflexével.
Látásuk még igen gyenge az első pár hónapban, de figyelnek a fényre, zajokra, hangokra, zenére. A magas, vékony hangokat preferálják, ezért nyugtatják meg őket jobban a női hangok, főleg az édesanyja hangja.  A 6. hónapra éles látásuk lesz, s immár hihetetlenül nyitottak lesznek a világra. Szvsz, tök felesleges az első 1 hónapban játékokkal erőlködni, a babának ilyenkor még az édesanyja közelségére van szüksége, szopik, alszik, biztonság kell neki, nem pedig ingerek. Azonban szerintem az egyedüli játék, amit érdemes ilyenkor venni, az a felhúzható, ágyra felszerelhető pöri - fori.
Miért érdemes? Mert ebben a korban a picúrka még csak a közeli dolgokra tud fókuszálni. A forgónak mozgása pedig leköti a baba figyelmét, és ha még zenéset is választottunk, a lágy dallamok is megnyugtatják, és segítenek az elalvásban.De hidd el, sokkal olcsóbb és többet ér a saját altató dalod!!!!!!! Én is sokat éneklek Levinek, mert szeretek neki, s nem utolsósorban jobban értékeli, mint a feje felett forgó műanyagot, s annak hangját. De jelenleg jól elszórakozik vele, ugyanis már eléri őket. :D 
Ha már nagyobb a pici, remek találmány a pihenőszék játékfigurákkal, a csörgő, zörgő színes játékok, különböző anyagokból, mintákkal (sima, érdes, rücskös, hullámos) melyek a tapintását, és a látását is fejlesztik.A játszószőnyeg is remek ötlet, hiszen színes, vidám, és jól leköti a babát, s nem mellesleg a mozgástere is nagyobb.



Milyen játékot válassz 6 - 12 hónapos korú babának? 

Drága, gőgicsélő kis pelenkagombócos immár elkezd egyre intenzívebben mozogni, kúszni-mászni, (s egyben neked is újra előjönnek a reggeli testnevelés órák ködfátyolban úszó emléke), mozogni az őt érdeklő tárgyak felé.  Kis segítséggel vagy akár egyedül is képes felülni és az őt érdeklő játékokkal játszani. Ilyenkor már tényleg jó, hogyha készségfejlesztő játékokat választasz neki, amik fejlesztik az egyensúlyát és a koordinációs képességét.A forma összeállítós játékok nagyon menők (Baba im újság, 5. szám :))), és még jó áron is kaphatóak. :)
Ha a töpörtyű már kezd a saját lábára állni, jó ötlet beszerezni járássegítő eszközöket, tologatós, húzós játékokat! Fontos!: A bébikompot egyáltalán nem ajánlom! Mert korlátolja:
  • a saját testről való tudást
  • a lateralitást (jobb/ bal oldal megkülönböztetése saját testen, térben, síkban)
  • a térben való tájékozódást
  • a tárgyi világ megismerését 



 Milyen játékot válassz 12 - 18 hónapos gyermeknek? 


Eljött a játszótér (Interaktív anyukafórum, versengés és átvilágítás) és a kinti élet öröme! Lehet fára mászni, mászókázni, homokozni gurulni, verekedni, tyúkszart szedni! (Bocs, vidéki vagyok.) Mondani sem kell, hogy a gyerekre mindig ügyeljünk, mert még a végén komoly kick - box világbajnokságnak lehetünk szemtanúi a játszótéren, vagy mehetünk az ügyeletre. 
Jó játéklehetőség még a szerepjáték, amiben a tökmag  kiteljesedve meg tudja tanulni az élet adta szereposztásokat és mintákat. (Apa - anya, cukrosbácsi, vízvezetékszerelő, postás rosszabb esetben ugye... köhm...) 
Jó lehet erre szuper gyerekkonyha vagy munkásasztal vásárlása.




Remélem hasznos tanácsokkal tudtalak ellátni benneteket! :)

2013. január 23., szerda

Mindennek van oka

Gyerekek... borzasztó ez a január... alig várom, hogy vége legyen. És nem csak azért, mert hideg van, latyak, sapka meg sál kell, lefagy az ember töke, hanem mert piszkosul összejöttek a dolgok. Mint írtam régebben, volt egy kis egészségügyi problémám (zsibbadt a fél oldalam, és nem éreztem a hőmérsékletet), így elküldtek Szolnokra MR-re. Sajnos nem lett jó az eredmény, SM-re (Sclerosis multiplex) gyanakodnak. Most a szemészetet járom, ma voltam látótér vizsgálaton, (ezzel együtt még Levivel a koraszülött utógondozáson is), pénteken megint mennem kell. Február 13-án egy másik orvos vizsgál meg egy másik kórházban, hogy biztosak legyenek a dolgukban. Jövőhét kedden ismét vinnem kell Levit a kórházba, fejlődés tesztre, hogy lássák, hogy megfelelően fejlődik -e. Borzasztó sok így nekem, pláne úgy, hogy még autónk sincs, így nagy valószínűséggel a buszon kell zötykölődnöm január végén egy fél éves kisbabával... 
Az utóbbi egy évben nem sok jó dolog történt velem, de igyekszem mindennek a jó oldalát nézni. Kitartó vagyok és optimista, és hiszem, hogy minden rendben lesz, mert eddig is csak így éltem túl a hónapokat. 

Tudom, hogy egyszer rám is mosolyogni fog a Nap! :)
Sziasztok! Most kaptam a fülest, hogy februártól már a DM-ben is kapható a dobozos Pampers! Használjátok ki, kuponokkal megéri! :)

2013. január 22., kedd


Baba hétfő - Ápolj természetesen!

Bocsánat, a Baba hétfőből most Baba kedd lett. Mostnaság elég sok dolgom van, orvoshoz járkálok... tegnap voltam MR-en, és annyira fáradt voltam, hogy már nem bírtam befejezni a bejegyzést. Ezért elnézést is kérek.

Ebben a bejegyzésben sorra veszem, hogy mik azok a termékek, amiket még felvállalhatsz, ha mégis  az ipari babaápolás termékeinél maradsz, majd pár tippel is szolgálok.

Babaolaj:

Mostanság a legtöbb gyártó rájött, hogy noné, a birka anyáknak kinyílt a szemük, és elkezdik mazsolázgatni az összetevőket termékeinken, rágúgliznak, aztán jön a júúúúúújééénilyetneeeemveszeeeek, csúúúnya káros, kakás!  Mit tesznek ez ellen? Hát változtatnak rajta. A híresebbeket nézve a Jhonson's, a Gabi vagy a Nivea kivételével, mer' azoknak az összetétele még mindig gyakorlatilag kőolaj. (Majd leesik nekik is a tantusz egyszer...)
Azonban, pl. a Libero is rájött, hogy nem lesz ez így jó, és kidobta a piacra az új termékcsaládját, amikben nincsenek parabének, csak tiszta növényi olajok.

Libero Baba Olaj:

150 ml, parfüm-, parabén- és mesterséges színezőanyagoktól mentes, tápláló repceolajjal
A Libero Babaolaj csak a növényi olajokat tartalmaz, beleértve a repceolajat, amely gazdag természetes E-vitaminban és puhítja és nyugtatja az irritált bőrt. Adjunk néhány csepp olajat a baba fürdővízéhez vagy használjuk közvetlenül a bőrön. Tökéletes baba masszázsra is. Bőrgyógyászatilag tesztelt.
A termék a baba szemébe ne kerüljön - az olaj szembe kerülése esetén bő vízzel kell kiöblíteni. Ára: 1170 Ft.

Összetevők: Olus Oileo, Canola, Tocopherola (E - vitamin)

Amit még szívesen ajánlok :

Babylove Ultra Sensitive Babaolaj

Speciálisan érzékeny, allergiára hajlamos bőrre használható babaolaj. Parfüm-, színezék-, tartósítószer-, paraffinolaj-mentes és glutén nélkül. Gyengéden ápol és megvédi a baba bőrét a kiszáradástól.
Összetevők:  Ethylhexyl Stearateeo, Caprylic / Capric Triglycerideeo, Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Oileo, Rosa Moschata (Musk Rose) Seed Oileo, Tocopherola|v, Bisabololgy

Sokak szerint sminklemosóként is remekel.

Tudom, még sok barátságos összetevőjű babaolajat lehet kapni, de én elsősorban a pénztárcámhoz mértem!

Fürdetőkről és popsikrémekről azért nem írok, mert már szerepeltek az előző rovatokban! 
 
Jöjjenek a házi készítésű babaápolási szerek! 
 
Babaolaj recept:

    500 ml olivaolaj, mandulaolaj vagy jojóbaolaj vagy ezek bármilyen keveréke
    1 csepp rózsaolaj

Az összetevőket összekeverjük.

Tulajdonságok:

Mindhárom olaj az érzékeny bőr kiváló táplálója. Mindenféle fontos tápanyagokat tartalmaznak a vitaminoktól az antioxidánsokig.

Megjegyzések és használat:

Nagyon gazdag krémek. Mandulaolajból készült verzióját csecsemőkori masszázsához használhatod.


                                                                                                                 /Házikence tanoda/

Testápolás:

Vazelin a babának:

Hozzávalók:

    60 ml olívaolaj
    1 tk kamillaolaj
    1 tk aloe vera
    1 ek reszelt méhviasz

Elkészítés:

Gőzfürdő felett az olajokat és a méhviaszt összeolvasszuk amíg a méhviasz elolvad,majd a gőzről levéve az aloe verat is hozzáadjuk. Megfelelő csavaros tetejű tégelybe öntjük és mikor kihűlt a tégelyt a tetejével lezárjuk.

                                                                                                                                      
                                                                                                                     /Lukrécia kencéi/
Fürdés:

Anyatejes szappan:

Elkészítés:

 A hidegeljárásos szappanfőzési technikával készítette a szappant. Az anyatejet kis fagyasztott kockák formájában (jégkockatartó) rakta a lúg mellé. Vagyis igazából a lúgot a fagyasztott anyatej mellé.
Bővebb infó:  http://lukreciakencei.hu/recept/baba-mama/babaapolas/anyatejes-szappan

                                                                                                                           
      /Lukrécia kencéi/
Pelenkázás:

Nedves popsitörlő kendő:

Hozzávalók

    2 evőkanál olaj
    2 evőkanál babasampon
    2 csésze víz
    5 csepp levendula olaj

Elkészítés:

„Keverjük össze az olajat a samponnal és az illóolajjal. Kipróbáltam, tényleg keverednek. Ezután adjuk hozzá a vizet, keverjük meg jól, és már kész is a folyadék. Ezt tölthetjük egy szórófejes üvegbe, és használatkor egyszerűen előveszünk egy darab konyhai törlőt, vagy akár mosható textíliát, erre fújjuk az anyagot és már törölhetünk is vele. A másik lehetőség, hogy olyan konyhai papírtörlőt szerzünk be, ami strapabíróbb. Ezzel még nem tudtam kísérletezni, nem tudom melyik fajta alkalmas erre. Vágjuk a gurigát félbe, ezután szedjük ki a kemény belső kartont, és tegyük egy popsitörlős műanyag dobozba. Öntsük rá a folyadékot, a legbelső végét pedig húzzuk ki a nyíláson. Ne nagyon rázogassuk, mert felhabosodik, csak forgassuk legfeljebb hogy mindenhová jusson az anyagból. Ha jól megszívta magát már használhatjuk is. Ha nem találunk megfelelő konyhai törlőt, vagy csak kímélni akarjuk a környezetünket, használhatunk (gyárthatunk) pamut rongyokat is erre a célra, amit aztán kimosunk a pelenkákkal. Aki textil pelenkát használ valószínűleg ezt az utat választja.”

                                                                                                            /Lukrécia kencéi/

A popsitörlő folyadék alapja tisztított víz és hidegen sajtolt növényi olaj (napraforgó / olíva / jojoba stb.) nagyjából 2 : 1 arányban. Kiürült, jól kimosott szórófejes flakonba vagy üvegbe öntsük az 1/3 rész olaj – 2/3 rész víz keveréket, és minden használat előtt rázzuk fel. Tehetünk a keverékhez néhány csepp teafa illóolajat (ami fertőtlenít), vagy levendula illóolajat (ami bőrnyugtató), főleg, ha picit piros lenne a popsi (természetesen csak 100%-os, tiszta illóolajat használjunk, és nagyon keveset – max. 3 cseppet egy 100 ml-es üvegbe). A rózsa illóolaj is nagyon jó kisbabáknak, csak az drágább, de ha van otthon, nyugodtan használhatjuk azt is kis mennyiségben.

Praktikus tanácsok:
  • Ha papírtörlőre fújjuk, vastagabb fajtát válasszunk, ami nem ázik át és foszlik, mállik szét rögtön (Forest XXL)
  • Érdemes pelenkacsere előtt néhány papírtörlőt előkészíteni: letépni és egyszerre benedvesíteni vízzel (több lapot egymásra tenni, négybe hajtani, együtt bevizezni, kinyomkodni, hogy ne csöpögjön; majd újra lapokra szedni és ezeket a lapokat hajthatjuk pl. négybe),  erre fújhatjuk a popsitörlő folyadékot, illetve a végén sima nedves lapokkal is letörölhetjük a maradék olajat, ha szeretnénk. (Mivel valamennyi olaj marad a baba bőrén, popsikrémből is kevesebbet kell használnunk.) Ha túl sok nedves papírt készítettünk elő, semmi gond, a következő peluscserénél újra bevizezve tökéletesen használható.
  • Ha útnak indulunk, befújkálhatunk előre néhány törlőkendőt, és eltehetjük az előre benedvesített kendőket is egy műanyag dobozba.
  • Nagy melegben 3-5 csepp grapefruitmag cseppet is tehetünk a keverékhez, hogy tartósítsa.
  • Az üveget könnyedén tisztíthatjuk gyerek fogkefével, biológiailag 100%-osan lebomló, pl. mosódió alapú mosogatószerrel, majd alaposan öblítsük ki tiszta vízzel. Ezután grapefruitmag kivonattal tudjuk fertőtleníteni (tegyünk 20-30 cseppet tiszta vízbe, és ebben áztassuk legalább 20-30 percig, majd alaposan öblítsük át tiszta vízzel). Az üveg karbantartását érdemes 3-5 újratöltés után elvégezni.
/termeszetesbaba.hu/

2013. január 18., péntek

Baba péntek - A popsikenőcs mustra

Mindenkinek meg van a megszokott bevált popsi krémje, az, ami a babának is jó. Nem lesz kiütéses, piros, ápolja és megnyugtatja bőrét. Valakinek ez jön be, valakinek az. Lássuk, mik  a legelterjedtebb márkák:


  • A 2012-es év Superbrands márka címet megnyert Sudocrem. Széles spektrumban használható: horzsolásos bőrfelületen, enyhe égési bőrsérülésekre (pl. napégésre) szúnyogcsípés tüneteinek enyhítésére, orrfújás miatt kipirosodott orrszél és hideg által kicsípett bőrfelületen (száj és orr környéke), ekcémás bőrfelületen, borotválkozás, gyantázás után.
  • Babylove pelenka kiütés elleni krém: A pelenkában lévő nedvesség miatt a bőr a pelenkaterületen különleges ápolást igényel. A pelenkakiütés elleni krém magas cinktartalma révén ápolja és védi a bőrt. Teafa olajat belecsepegtetve remekül hasznosítható pattanások ellen, és a begyulladt szőrtüszőket is rendbe hozza. Hátránya, hogy nehezen kenhető. Illatanyag mentes. 
  • Gabi Popsikrém: Bőrgyógyászatilag tesztelt, színezék- és alkoholmentes.Tartalmaz: cink-oxid, kamilla
  • Neogranormon: Hámosító, a bőr felmaródása, valamint kisebb hámhiányok kezelésére szolgáló kenőcs. Összetevőinek komplex hatása révén védi a hámsejteket, így az egészséges hámréteget is. Bőrregenerációt elősegítő hatása következtében fokozza a bőr ellenállását a fertőzésekkel szemben, elősegíti a hámsérülések gyógyulását. Alkalmas a felületes bőrsérülések, felmaródások (kidörzsölt orr, horzsolás), enyhe égési sebek hámosítására, valamint a pelenka okozta bőrgyulladás és szoptatás alatti berepedezett emlőbimbó kezelésére.
  • Az Unguentum Infantum FoNo VII Parma bőrvédő kenőcs csecsemők és kisgyermekek számára. A bőrön különböző okok folytán (pl.: vizelet stb.), különösen a hajlatokban, hámfosztott, vörös nedvedző területek képződhetnek, amelyeknek helyi kezelésére szolgál ez a kenőcs, mely elősegíti a bőrfelület hámosodását, gyógyulását.Mi ezt használtuk az elején, de nem jött be. Váltottunk. 
  • Weleda calendula popsikrém: A lehető legjobb minőségű védelmet biztosítja a rendkívül érzékeny, irritált bőrnek. A tiszta méhviasz természetes védőfilmet képez a bőrön, amely meggátolja a kisebesedést és a bőr nedvesedését a pelenkával fedett részeken anélkül, hogy a bőrlégzést megakadályozná. A körömvirág (calendula) virág kivonata nyugtató hatással van a bőrre. Az értékes mandula olaj ápolja a bőrt.
  • NIVEA popsi védőkrém: Cink-oxid és búzacsíraolaj tartalmú, színezék- és alkoholmentes, bőrgyógyászatilag tesztelt 
  • Jhonson's popsi védőkém cinkoxiddal
  • Babydream popsikenőcs: A Babydream termékei különösen gyengédek és kíméletesek a baba bőréhez., összetevői megfelelnek a bőr élettani sajátosságainak.  A márka három alvonala a Basic, a Sensitive és a Natural.
Namármost. A téma elég érzékeny, sok vita folyik ezzel kapcsolatban, hogy mi káros, és mi nem. Gondolatok bele, hogy mennyi mérgező anyag van, mennyi mindent kenünk magunkra és a gyermekünkre. Ugyanakkor túlzásba is lehet esni!!! 

Ezt a tesztet szintén a  tudatosvasarlo.hu-n találhatjátok meg,  ITT!

Mielőtt hozzákezdenél, elmondom a saját véleményemet:

Nem kell hinni a reklámoknak. Sőt, gyógyszertár sem egyforma. Nem szabad túlzásokba esni a káros anyagok elkerülésével, mert a mindennapokban már mindenhol ott van! Előtt utóbb így is - úgyis találkozik vele a gyermeked és ezt nem tudod kivédeni. A hámosító kenőcsöket nem ajánlatos mindig használni, ha a babád bőre szép, nem kipirosodott, felesleges terhelni a bőrét minden pelenkázás alkalmakor! Igen, a kőolajszármazékok helyett jobb lenne használni növényi eredetű anyagokat, így pl. a shea vaj, de ez nem éri meg a gyártóknak. Én azt használom ami nekünk bejött (a Sudocrem-et csak dicsérni tudom, és a most használt Neogranormon is remek), Levinek szép tőle a feneke és kész. Nekem ez a fontos. Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy mit vesz, (és mit tud megvenni!!!) a babájának. Nem rossz anya attól még valaki, ha a gyógyszertári kenőcsöt használja! Ez csak a média és a divat nyomása, hogy csak az jó, amit halálra reklámoznak. 

Kőolajszármazékok pedig az alábbi neveken futnak a babatermékeken: 

  • Mineral oil: a leggyakrabban használt kőolajból előállított szintetikus zsír. Bőrbe nem szívódikföl, akadályozza a bőr lélegzését. Petróleum melléktermék, befedi a bőrt, mint a műanyag,eltömi a pórusokat. Gátolja a bőr képességét, hogy semlegesítse a méreganyagokat, elősegíti az aknék és más rendellenességek létrejöttét. Lassítja a bőr funkcióit és a sejtfejlődést, ezáltalidő előtti öregedést okoz. Sok termékben használják (a babaolaj 100%-a ásványi olaj!). Az ásványi olaj származékok szennyezettek lehetnek rákkeltő hatású PAH-okkal (Polycyclic Aromatic Hydrocarbonok). A gyártók vazelint használnak, mert ez hihetetlenül olcsó.)
  • Liquidum Paraffinum (az ásványi olaj szebben kifejezve!): a Paraffinum liquidum sterilisatum steril paraffin-olaj, kőolajból előállított, szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú (sűrűn folyó) kristálytiszta, íztelen olajszerű folyadék, hosszú szénláncú szénhidrogének keverékéből áll, ami egy nagyon durva bőrkárosító kőolaj származék.
  • Paraffin wax vagy Mineral wax: a drága virágviaszokat, a sheavajat és a méhviaszt hivatottak helyettesíteni
  • Vazelin: a petrolátum (más néven puha paraffin vagy vazelin) egy zselé állagú szénhidrogén keverék (főként 25 szénatomnál hosszabb szénláncot tartalmazó szénhidrogének keveréke). Régebben elsősorban a neki tulajdonított gyógyító hatás miatt alkalmazták. Elterjedt vélekedés volt, hogy szinte minden betegségre jótékony hatással van. Később ezen hatások számos területen nem bizonyultak valósnak.
  • Petrolatum: petróleum bázisú szintetikus zsír, amelyet az iparban kenőanyagként használnak. Kőolaj származék. A petrolatum valamennyi károsodást előidéző tulajdonsága megegyezik az ásványolajnál tárgyaltakkal.
  • Cera Microcristallina vagyis mikrokristály viasz funkciója: zsírkomponens, krémalap Szintetikus anyag, kőolaj származék, nagyobb koncentrációban elzárja a bőr pórusait, gátolja a bőrlégzést. A valódi méhviaszt helyettesítik vele az olcsó kozmetikai készítményekben.
  • Hart-Paraffin: vagy más néven nehéz paraffin, amelyet sűrű kenőcsökhöz, popsikrémekhez, pomádékhoz és hajwaxokhoz használnak
  • Ozokerit: nem más, mint ásványi paraffin, azaz szintén kőolaj származék.
  • Petrol Wax: hajápoló termékekben
  • Ceresin


Utószóként, itt egy recept, amit össze is állíttathattok a gyógyszertárban (nem tudom, mindenhol elkészítik- e) 

Sol. alumin. acetic   10g
Adeps lanae            40g
Vazelini flavi            30g       (jó a fehér vazelin is)
Aquae dest             20g

Forrás: 

http://www.termeszetesbabaapolas.hu/katica_olaj_birodalma/mergezo_anyagok_a_mindennapjainkban/_koolaj_szarmazekok
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-babapopsi-kremek
http://antalvali.com/


2013. január 16., szerda

Mázsa és licsi

Ma tettünk egy sikeres látogatást a védőnőnél is. Leméretkőzött a fiatal úr, 7400 gr a súlya. :) Meg lett dicsérve, hogy milyen gyönyörű, és okos baba (engem persze, mintha hájjal kenegetnének... :)) Szépen fog, gügyög, ül, egyszóval minden rendben. :) Mivel nagyon gyanús, hogy jön a foga (a következő Baba hétfőn a fogzásról lesz szó), vettem neki kenőcsöt az ínyére. Vitamint is beszereztem neki, mivel a családban már van beteg, s nem akarom, hogy elkapja.

A Rossmannból pedig beszereztem a Milumil 7 gabonás pépjét, amit nagyon dicsérnek - jó lesz tízórai és uzsonna készítéshez, sűrítésre. Rengeteg vitamin és a fejlődéséhez szükséges anyagok vannak benne, szóval érdemes kipróbálni!  ( Nem reklám :) ) Mindig a tízóraival és az uzsonnával vagyok bajban, hiszen az gyümölcsalapú (legalábbis nálunk). Almát nem akarok mindig adni, gesztenyével még nem találkoztam boltban (Ebben a városban licsi dögire van, de gesztenye egy szál se - logikus), a banánnal még nem szívesen kísérletezgetek, mert múltkor kiütéses lett utána. De hogy a fogzás miatt, vagy tőle, nem tudom, ezért tartok egy kis szünetet, hogy meglássam, mitől alakultak ki a pöttyök. 

Küldött a DM két kupon prospektust (hogy miért kettőt, fogalmam sincs), ami tele van feleslegesebbnél feleslegesebb cuccal... egyedül, ami hasznos benne a -15%-os kupon (Ja, 8000 ft vásárlás felett, kösz...). A többiből csak 50 (!!!), 200 - 300 forint jön le, ami valójában jó dolog, csak semmit sem ér, főleg ha az ember pelenkát vásárol. Cselesek, mindig a legdrágább és a legfeleslegesebb termékekhez adnak kupont.... amikkel tulajdonképpen kitörölhetem a sejhajomat. Nézzetek smucignak, de szerintem semmire sem elég egy ilyen kupon a kis pénzből élő anyukáknak, főleg az egyedülállóaknak, mint nekem. Nem mondom, hogy nem örülök neki, de a kedvezmények terén még gyúrhatna egy kicsit a DM...

Tartsatok velem, pénteken ismét érdekes témával várlak benneteket! :)

Figyelem!


Szép napot! Feltöltésre került  "A hozzátáplálás alapjai - Szakértőtől" című oldalam, melyben Vida Ágnes babapszichológus segít minket eligazodni  a hozzátáplálás rögös útvesztőjében! 
A teljes könyvét ITT és ITT töltheted le! 

2013. január 14., hétfő

Népmesés fűszercímkék

Bocs, megint jövök a hülye fűszercímkéimmel. :) Ezeket az édesanyámnak készítettem karácsonyra, és bébiételes üvegekre kerültek. :) Ha tetszenek, nyugodtan töltsd le őket. :) Igaz, nem olyan színvonalas, mint a legtöbb fűszercímke a neten, de nekem tetszik, és nem elsősorban szeretettel készültek egy olyan embernek, aki az egyik legfontosabb számomra. :)







 


 



 












 






Baba hétfő - A nagy babafürdető teszt: Vigyázat, káros anyagok!

Bizonyára legtöbbünk jólesően szokta szagolgatni a drogériákban a babafürdetőket, kozmetikumokat, s vannak olyanok is, akik használják. Mármint magukon. De belegondoltál már abba, hogy mégis mit teszel a babád fürdővizébe? Jó illatú, évek óta nagy márka, oszt' kész, nekünk ennyi is elég. Érdekes, hogy a legnagyobb márkák dobják a piacra a káros összetevőjű termékeiket. 
A most következő tesztet a Tudatos vásárló című oldalról hoztam nektek:
A teszt során 13, hazai kereskedelmi forgalomban kapható babafürdetőt vizsgáltak meg a csomagoláson olvasható összetevő-listák és információk alapján. Ezek között szerepelt:

  • Bübchen fürdőgél bio körömvirággal
  • dm Alverde Bio Fürdető és Babaápoló Olaj
  • Bio-Bio Baby sampon és fürdető
  • Logona Babafürdető körömvirággal
  • Sanoll Bio Mandulás Babafürdető
  • Biola bio levendulás babafürdető
  • Weleda Calendula Baba Krémfürdő
  • dm Babylove babafürdető kamillakivonattal
  • Rossmann Babydream fürdető és sampon
  • Biola Herbal Baba Krémhabfürdő
  • Nivea Baby krémes babafürdető
  • Gabi Esti Fürdető
  • Johnson’s Baby Bath


    a Weleda, a dm Alverde, a Sanoll, a Logona, a Bio-Bio Baby, és a Bübchen készítménye, valamint a Biola levendulás babafürdetője. Ezeket a termékeket nyugodt szívvel ajánlják, 12 pontot értek el. "A legjobbak mögött 2 ponttal maradt le (10 pont) a Biola Herbal Baba krémhabfürdője, adm (Babylove) és a Rossmann (Babydream) saját márkás terméke. Ezek egyike sem tartalmaz bio minősítésű összetevőket." 
    Emellett a Biola termékében a szulfát alapú tenzidet, a másik két készítményben pedig a potenciálisan irritáló hatású illatanyagot kifogásolták.
    És végül a sereghajtók:

    A Nivea terméke csak 9 pontot kapott, mert  tartalmaz szulfát alapú felületaktív anyagot és mesterséges illatanyagot is. 

    A Gabi fürdető (Érdekes, mert a Heim Pál kórház is ajánlja, vajon mennyiért???) 8 ponttal az utolsó előtti helyen végzett. Ebben szintén a szulfát tartalmú tenzidet és az illatanyagot tartották a szakértők kifogásolhatónak, továbbá pontot vontak még le a parabéntartalom miatt is.

    Utolsóként kullog az egyik leghíresebb és legközkedveltebb márka, a Johnson’s babafürdető (6p). "Található benne szulfát alapú tenzid, ásványi olaj, kérdéses illatanyag és színezőanyag, a nyugtató hatású növényi összetevőket – amelyek gyakorlatilag az összes többi termékben megtalálhatók – azonban kispórolták belőle."

    Itt a pontozási táblázat: 

    Forrás: tudatosvasarlo.hu


    Saját vélemény: 


    Miután elolvastam ezt a teszteredményt, kicsit lelesett az állam, még úgy is, hogy a Johnsons' - hoz én sem fűztem nagy reményeket. Mi a Nivea új shea vajas termékcsaládját használjuk, , de mint látjátok, ez sem elég, ez a termék sem a legjobb helyen végzett, hiába 1400 Ft az ára. A DM és a Rossmann termékei mindig is jók voltak (véleményem szerint), bár nekem az utóbbi babakozmetikumainak az illata baromira nem jön be, (merbüdös) kivéve a kék pospsitörlője.De azért gondoljunk bele: Mi a fontosabb? A babánk bőre, vagy az hogy a jó illatot szagolgassuk? Mellesleg a többi terméket nem vettem még "orrcső alá", majd ha legközelebb a városban totyorászok, végigkupakozom őket. De az biztos, hogy váltani fogunk. Update: Váltottunk a DM saját márkás fürdetőjére, de a következő tesztalany a szintén DM -es Alverde márka.

    Azonban fel hívom a figyelmedet egy nagyon káros anyagra, ami maga fürdetők habzásáért felelős, ez pedig az SLS (Sodium Lauryl Sulfate)! Mit is érdemes tudni róla? Elsősorban azt, hogy baromi nagy károkat képes okozni a baba szervezetében.Tulajdonképpen egy nagy hatású szintetikus vegyszer, ami különböző allergiás reakciókat okozhat a bőrön, úgy mint bőrgyulladás, kiütések, valamint belélegezve légzési nehézségeket okozhat.
    Kisgyermekeknél gyakorta okozhat szemfájdalmakat, valamint a szem fejlődését hátráltathatja, és akár rendellenességeket is okozhat!
    A belső szerveknél is kóros elváltozásokra lehet számítani, befolyásolhatja a szervek kialakulásának, fejlődésének tempóját, valamint módosíthatja azok működését. Ezért nézd meg mindig a termék címkéjét, és ha ezt a vegyületet látod rajta, ne vedd meg! Nem akarok rád ijeszteni, de jobb, ha odafigyelsz! :)

    A  következő Baba pénteken pedig a popsikrémeket teszteljük, várlak akkor is benneteket! 

    OLVASD EL EZT IS! ---> TERMÉSZETES vs. KÉMIAI BABAÁPOLÁS