A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 9., péntek

Pocak(os) hónap #1 - Mi árthat a kismamának?

1. + 1 macska - maradhat? 


Sok kismama aggódik a toxoplazmózis - fertőzés miatt, amit a macskák terjesztenek. Bevallom én is be voltam tőle tojva teljesen. Természetesen ettől függetlenül nem kellett csomagolniuk a bőröndjükbe a macskáinknak, és elhúzni otthonról, hiszen megfelelő elővigyázatossággal elkerülhető a fertőzés.  Fontos, hogy a cicavécét ne a kismama pucolja ki, a simizés után pedig alap az alapos kézmosás. Ugyanakkor ha valaki már régóta tart macskát, szinte biztos, hogy már régebben átesett ezen a betegségen. Vérvétellel ki lehet deríteni a védettséget, vagy annak hiányát.






2. Tilos a nyers hús és a nyers tojás

Igazából amúgy is, de várandósan meg pláne! Túl nagy a kockázat arra, hogy az állat által hordozott vírusok és baktériumok megfertőzik az embert. Gondoljunk csak a szalmonella baktériumra.

3. Kő kóla? 

A kóla fogyasztás nem mondhatni egészségesnek, noha nagy népszerűségnek örvend. Én is imádom - pedig tudom, hogy káros.  De a főbb probléma egy kismama esetében ha fogyasztja, hogy magas ingadozást okozhat a vércukorszintben, így ezzel megnöveli a terhességi cukorbetegség kockázatát. Nekem igazából a doki mondta kórházban hogy igyak - különleges eset volt, mert Levi nem akart mozogni.Arra viszont nincs bizonyíték, hogy fejlődési rendellenességet okozhat!

4. Sminkelni lehet?



Azok a sminkszerek, amik jó minőségűek, és már régóta használja a kismama őket, azok alapvetően nem váltanak ki allergiás reakciót. Amivel érdemes vigyázni, az a sötét színű szemfesték. Természetes, hogy kismamaként is szeretne az ember csinosnak lenni, ám jobban oda kell figyelni az összetevőkre!







5. Maradhatnak az amalgám tömések?

Az a higany mennyiség, ami felszívódott a szervezetbe, a tudósok szerint kevesebb, mint amennyiből a tengeri herkentyűkből hozzá lehet jutni.A tömések piszkálásával csak újabb mérgező rétegek kerülhetnek a felszínre, így inkább várjon az anyuka vele. 

6. Kozmetikus?

A retinolsav - származékot tartalmazó, erősen hámlasztó krémeket hanyagolja a kozmetikus, és szólj, hogy babát vársz!

7. Edzettség - előny vagy hátrány?

Elterjedt pletyka az, hogy aki izmosabb, az nehezebben szül, pedig ez nem igaz, sőt! Az edzett anyukák képesek tudatosan lazítani, és magasabb a fájdalom küszöbük is, valamint együttműködőek. A feszültséget is jobban bírják. (Azért ezzel vitatkoznék, mert én több mint 10 évig néptáncoltam, és nem mondhatni, hogy kötögetni volt kedven az utolsó órákban...)









8. Megengedett a kontaktlencse?

A hormonális változások miatt szárazabb a szem és érzékenyebb. A legjobb, ha rövid ideig hordja a lencsét a kismama, vagy átcseréli átmenetileg szemüvegre. Segíthet a műkönny, vagy a fiziológiás sóoldattal való nedvesítés.

9. Lovagolni lehet?

Természetesen nem. Bármilyen testmozgás, ami rázkódással, ütközéssel, eleséssel jár, tilos! Akkor is, ha világbajnok díjugrató a kismama.  További tabu a vitorlázás, a tenisz, görkori, sí, gördeszka...stb. 

10. Szabad a szójafogyasztás?

A szójáról köztudott, hogy hormontartalmú, e ezért kérdéses alapanyag. Amik biztonságosak: tofu, miszó, és az adalékanyag - mentes, erjesztett szójaszósz. 



kismama különszám 2012.


Készítettem egy kérdőívet a számotokra, melyben lehetőségetek van arra, hogy leírjátok a véleményeteket a bloggal kapcsolatban! Ez az oldal Értetek van, így számítok a sok válaszra, valamint az építő kritikákra! :) A kérdőív kitöltése teljesen anonim. :)



A kérdőív linkjét a továbbiakban a jobb felső sarokban találhatjátok meg, a bemutatkozásom fölött!



Előre is köszönöm a segítséget,



Tökmag anyu


2013. június 14., péntek

Mi van a táskámban?

Már olyan régóta szeretnék egy posztot erről írni! Ez a kezdeményezés már évek óta kering a neten, bloggerek százai, ezrei mutatják meg, mit hordani magukkal egy átlagos napon. Szerintem egy táska, s annak tartalma sokat tud mondani a viselőjéről. Ugyan az utóbbi időben kikerült a táskámból a könyv (mivel nem sok időm van olvasni, pedig imádom), és a füles is, de a tartalma nagyrészt megmaradt. Van két hiányzó, a rágóm (mer' elfogyott), és a kézfertőtlenítőm. (Annak tartózkodási helye pedig ismeretlen, biztos lelépett Mexikóba... :D)



1. Káros vagy  nem káros, a Dove original illatát nem tudom megunni, ezt használom parfümnek

2. Hát igen... ez van :)

3. Az örök barát, ami örökké sovány - benne hordom Levi fényképét is, és mikor kinyitom a tárcámat, meglátom, és jó kedvem lesz. :)

4. Víz - ebben a hőségben kell is a hidratálás :)

5. A második jó barát - hű órám és ébresztőm, valamint térképem, ha eltévedek. :D 

6. Az egyik legjobb találmány, amit valaha feltaláltak....

7. Mindig elfelejtem kenni a kezem, így kiszárad. De ha belenyúlok a táskába, akkor megtalálom, s már kenem is.

8. Szép, dús szempillák 5 mp alatt :)

9. Ez is egy örök alkatrész...

10. Igen, a kulcstartó egy kicsit koszos, nézzétek el, mindig elfelejtem kimosni... :D És legalább megtudtátok, melyik fősulira járok. 5 éve lassan. De nem ez az érdekes... :D 

11. Matt bőr, zölden. Imádom, mert hosszan tart és hagyj a bőrömet lélegezni! :) 



Most már megtudtátok, mit viszek magammal. :) És ti? Nálatok mi rejtőzik a táskában?