A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baba. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 9., hétfő

Októberi kedvencek és nem kedvencek - egy kis termék teszt

Sziasztok! 

Úgy gondoltam, ideje egy kis beszámoló pár termékről, amiket vásároltam - amik beváltak és hát...nos, amiknél igencsak mellé lőttem. Szerencsére ez utóbbiból nincs sok. Vagyis csak egy. A termékeket az alábbiak szerint pontoztam: Összetevők, állag, csomagolás, ár és illat, a maximum pont pedig 5. Az undormány minőségű képért pedig elnézést. 


Lássuk hát őket: 

1. Actival Kid Gumivitamin (Béres)

Első versenyzőnk ez a gumivitamin, amit először próbáltunk ki. 50 darabos kiszerelésben vettem, ami sajnos nem egészen egy hónapig elég, csupán 25 napra. Mivelhogy napi kettőt javasolnak belőle. Két íz van a dobozban, citrom és málna. Elsősorban gyerekek számára készült, de felnőttek is szedhetik. A tesztalany igen csak megkedvelte, így én is megkóstoltam. :) Finom, kellemes íze van, és könnyen szétrágható. Van rajta egy vékony réteg (talán keményítő), amitől nem lesz ragacsos maga a vitamin, és így nem ragadnak össze a dobozban, sem a kézben.  3 éves kortól adható. Ami nagy pozitívum számomra még, hogy rengeteg D - vitamin van benne, cukormentes, természetes élelmi rostot tartalmaz és oligofruktózt ami egy prebiotikum, azaz hozzájárul a normális bélflóra egészségének fenntartásához. Több leírást a Béres honlapján találhattok, ITT. 



2. Dove Gentle Exfoliating Tusfürdő


Nyilván egyértelmű, hogy ezt magamnak vettem. :) Ez a vásárlás abbéli elhatározásból született, hogy bezárt nálunk egy hónapra a Rossmann, én meg itt maradtam az ott régóta vásárolt, kedvenc tusfürdők nélkül. (Megjegyzésként: nyáron nem szoktam szappant használni, nem szereti a bőröm.)
Nos tehát: Kezdeném azzal, hogy ezt a flakont Szolnokon vettem egy Eurós üzletben cirka 700 Ft-ért, ami nagyon jó ár, tekintve, hogy fél literes kiszerelésben kapható. Szóval király. Az illatát imádom!!! Az állaga nagyon jó krémes, mint a bársony. A bőröm nagyon jó puha lesz tőle fürdés után, ha tusipamacsot használsz, kevés is elég belőle, így gazdaságos. Noha bőrradírozóként hirdetik (még ha gyengéd is, abszolút nem lehet érezni. Igaz, nekem nem is hiányzik. Panaszkodnak rá, hogy a vége felé nehéz fürdeni a csomagolás végett, mert beleköt a lyukba a tusfürdő, és fejre sem állítható. Hát majd meglátom.  

Összetétel ITT 

3. Johnson's Baby Bedtime Bath Habfürdő

Hármas rajtszámmal érkezett a  Johnson's Baby Bedtime Bath Habfürdő. Hát na. Ez is a Rosmmann mentes korszak egy szülöttje. :D Hogy miért vettem meg? Mert ez volt a legnormálisabb árban kapható és összetételű fürdető a városban. (Igen, ilyen kis nokedli városban lakunk.) Miért is? Hát nagy csodálatomra, képzeljétek el, a J&J-nál  végre rájöttek, hogy ideje kivenni a szulfátokat a fürdetőkből, mert ezzel kapcsolatban már bőven le vannak maradva a legtöbb konkurens cégtől. Az eredmény: Sajna nem vették ki belőle, de az INCI listán már hátrébb szerepel, így legalább tudhatjuk, hogy lecsökkentették a mennyiséget. Az illata nagyon tetszik, de elég mű. És pont. Ennyit a pozitívumokról.  
Ami nagyon de nagyon nem tetszik, az az, hogy nyugtató fürdetőként adják el. "Levendulás illatával..." na már itt kaptam agybajt - ugyanis ez a bökkenő: csak levendulás illatával! Egy fia levendula illóolaj nincs benne, ami garantálná azt, amit állít, hogy segít álomba ringatni a babát. Na ha ezt józan paraszti észből nem hittem volna el, akkor prezentálná a házban, este kilenckor rohangászó fiam, aki látszólag magasról tojik a levendulás illat álomba ringató hatásával. 
A csomagolás a klasszikus forma, a szokásos hatalmas lyukkal, amiből még ha az ember úgy mérné a kezébe vagy a pamacsra a fürdetőt, mint gyógyszertáros a kenőcsöt, sem sikerül egy teáskanálnál kisebb mennyiséget kierőszakolni, csak nagyon nagy odafigyeléssel. És ki volt az a hülye, aki direkt letesztelte ezt teáskanállal? Hát én. 

Összetétel ITT


4. Sudocreme  védőkrém

Ez a szerencseszámom. :) Régi kedvencem, ha meglepő, ha nem. :) Imádom az illatát, imádomimádom! Érezhető rajta, hogy igazi levendula illóolaj van benne, nem pedig a fenti gyönyörűségnél. Az állaga nagyon jó krémes, bár eléggé hajlik a sűrű kenőcsök felé.  Könnyen eloszlatható, nagyon hasznos volt még a pelusos időszakban, de a sebekre, kisebb hámsérülésekre is nagyon jó. Ár - érték arányban is megfelelő. Csomagolása praktikus, habár nem vagyok oda a tégelyes kenőcsökért, a szennyeződések miatt. Ez egy mínusz pont miatta. Az összetétele elég megosztó, de ez a levendula olajon kívül bőrbarát, és antiallergén. 



Összetétel ITT


5. Babydream Gute Nacht Bad


Na, újra megnyilt a Rossman, lufi, kedvezmények, ajándékok és bódottá'.  Ami először a kezembe került ez a fürdető volt, ami erősen versenyezett a literes saját márkás fürdetővel, de végül ez nyert, az ára miatt (itt most a kiadásra értettem, nem az egységárra). Egyébként a nagyobb kiszerelésű jobban megéri, mert ez egy kicsit drága. Ez mínusz. Az illata igazi levendulás (még szép, mert az van benne), de már - már kicsit tolakodó a számomra. Az összetevői is nagyon szépek. A csomagolása cuki, tetszik az a domború minta rajta, de ennek is nagy lyuka - engedelmet kérek - nyílása van, amiből egyszerre itt sem lehet kis mennyiséget kiönteni. 

Összetétel ITT

Lássuk végül a teljes táblázatot: 



2014. március 21., péntek

Baba péntek - A babák testbeszéde





Gondolom nem mondok újat: Az édesanya mindig ösztönösen érzi, mire van szüksége a babának, tudja, mikor éhes, mikor pisis, mikor álmos, vagy mikor fáj neki valamije. Ez szép is jó, na de ez körülbelül a harmadik együtt töltött hónap után alakul ki. Addig én is ott szerencsétlenkedtem, totyogtam a bőgő gyerek körül, mint a tojógalamb és folyton kérdezgettem, hogy MI BAJOD VAN??? Na de viccet félre téve, tényleg nem kell aggódni, előbb utóbb kitapasztaljuk, mire van szüksége a kicsinek, vagy éppen mi a nyűgje, habár ehhez sok idő, türelem, és figyelem kell. Pár hónap után már kapásból meg lehet állapítani, hogy az adott "Üm"!, Öh!, Mmm! mit szándékozik kifejezni és már teszed is a dolgod. :)

 







De addig is, itt van pár dolog, ami segítheti az első heteket. Sally és Edwin Kiester: A babák Titkos Nyelve című könyvben rengeteg arckifejezést, testtartást, sírás típust megkülönböztettek. Paul Holiger, amerikai pszichiáter pedig 9 baba arckifejezést különített el, melyek a következők: 




A baba arca, ha hiszed, ha nem, huszonöt különböző izomcsoportot tartalmaz, amik egymáshoz kapcsolódnak, s ezeket pedig az agy motorikus kérge hangol össze. Amikor megszületik a baba, ezek már tökéletesen összehangoltan dolgoznak, így fejeznek ki különböző érzelmeket. Ezek az arckifejezések tulajdonképpen arra szolgálnak, hogy a baba fennmaradását szolgálják. A fentebbi arckifejezések közül az első három a mulatságot jelzi, a további hat pedig a segélykérést. Azért van kevesebb pozitív, mert egy csecsemőnek elsősorban az a legfontosabb, hogy jelezze: fenyegetve van, nem mint azt, hogy biztonságban. 


Sír a baba? Jó! 

 

Miért is? Mert az a dolguk. Mivel nem tudnak beszélni, így tudják kifejezni, ha valamire szükségük van. Ahogy nő, egyre jobban szélesítik ezen kommunikációjuk skáláját, csak hát, mi hülye szülők, nem vagyunk képesek gyakran kódolni, mert nem fogja fel az agyunk az ő érthető, szerinte tök világos baba nyelvét. Sally és Edwin 10 különböző sírástípust különböztet meg: 

1. Üvöltés

Hangos és hosszú, éles sírás, hirtelen és váratlanul jön. Van utána egy lélegzet vételnyi szünet, majd újra robbanás szerű sírás, ami egyben kitartóbb, és hangosabb is. Jelentése: Valami nagyon fáj! 

2. Ritmusos sírás

Először apró neszezésekkel indul, majd átvált hullámzó és ritmusos sírássá. Jelentése: Aggyá' má' enni!!!

3. Nyafogás

Először neszezik, majd vékonyan sírni kezd. ritmustalan, erőssége és hangmagassága fel és le változik. Jelentése: Jó lenne már aludni!
Ha nem csillapodik, nyugtassuk meg és újra tegyük le aludni. 

4. Nyöszörgés

Orrhangú és gyenge sírás, hasonlít a fájdalom síráshoz, de kisebb a hangereje. Vannak lélegzetvételnyi szünetek, majd a sírás folytatódik, olykor gyöngébben. Jelentése: Betegnek érzem magam! Ellenőrizd, lázas - e, vagy megy - e a hasa. Fordulj orvoshoz, ha szükséges!

5. Visítás

Hirtelen ható, hangos és átható sírás. Lélegzete kapkod. Jelentése: Megijedtem! 

6. Jajveszékelés

Fokozatosan kezdődik és hangos. Hasonlít a fájdalom síráshoz. Gyakran kalimpál is hozzá. Jelentése: Peluscsere!!

7. Kimerült zokogás

Keserves és elnyújtott hangon sír, általában lefekvéskor (hát ezt én sem sírom vissza...). Olyan, mintha ellenállna az altatásnak, nyugtatásra sem hagyja abba. Jelentése: Elég volt mára! Szüntessük meg a túlzott ingerültség okozóit, pl. kapcsoljuk ki a tévét, vagy a zenét, csitítsuk le a testvéreket. Tartsuk a karunkban, ringassuk, énekeljünk neki. Ez akár órákig is tarthat. 

8. Kényelmetlenségsírás

Hangos és tiszta, ami folyamatos. Emelkedik és süllyed, valamint határozott ritmusú. Jelentése: Fázom, vagy melegem van! Ilyenkor ellenőrizzük a ruházatát, a hőmérsékletet és ennek megfelelően vegyünk le/adjunk rá egy ruhadarabot.

9. Kirobbanás 

Hirtelen kirobbanó, dühös sírás, lélegzetvételnyi szünettel, majd megint egy kirobbanás. Hasonló a túlingerelt síráshoz. Jelentése: Csalódott és dühös vagyok! Próbáld megszüntetni a düh kiváltó okát. 

10. Ritmikus zokogás 

Halk, ritmikus, kitartó és könyörgő. Jelentése: Vegyél fel! El döntheted, hogy felveszed - e, vagy nem engedsz a nyomásnak. (Itt megjegyzem,. hogy egy pár hónapos csecsemőt NEM LEHET ELKÉNYEZTETNI!!! Ha szüksége van a bújásra, akkor tényleg szüksége van, ilyenkor még nem kapatod el!)


A testbeszéd

 


 



Ahogy nő a baba, egyre jobban fejleszti az izomzatát, és egyre jobban tudja uralni. Először a fej és a nyakizmok erősödnek, ezután jön a váll a kar, majd a törzs és a lábak. Körülbelül 7 hónapos korban tudja teljes körűen irányítani a kezét és a karját. 
Fontos megjegyezni, hogy a baba karjai olykor fontosabb üzenetet hordoznak amikor nyugodt helyzetben van és nem mozognak. Például, ha egy baba megijedt, vagy fél, összehúzza a karjait maga előtt.  Sőt a lábak és lábfejek is részt vesznek a kommunikációban: A nagylábujj kinyújtása pl. azt jelenti, hogy fájdalma van. Ha az egész lábfeje merev és a padló felé mutat, akkor heveny fájdalmat jelez. Ha kényelmetlenül érzi magát, akkor begörbíti a lábujjait. 




 

 

Egy kis útravaló


Nehéz és rögös út ez, de azt sem felejtsük el, hogy minden gyerek más. Máshogyan jeleznek, ez csak egy támpont, amit rengeteg babánál együttesen figyeltek meg. De mint írtam, nem kell aggódni, hiszen a gyermek két éves koráig szavak nélkül is tökéletesen meg tudjuk érteni. :)


Plusz:  

 

 


Baba magazin (2012. június) felhasználásával, Kassai Katalin írása nyomán

Felhasznált irodalom: 
Sally Kiester, Edwin Kiester: A babák titkos nyelve

2014. március 15., szombat

Velük kezdd a tavaszt! - Tökmag anyu kedvencei








Ebben a bejegyzésben szeretném nektek megmutatni, hogy mi milyen kozmetikumokkal kezdjük a tavaszt. Nekünk nagyon beváltak, volt már, amit be is mutattam. A tavasszal nem csak a virágok, a napsütés, és a jókedv jön meg, hanem a kiszámíthatatlan, bolondos időjárás is. Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy a gyerek ne fázzon meg, ne süsse meg az arcát a nap, vagy éppen ne fújja meg a szél. De ezek a cuccok biztos a segítségetekre lesznek. :) 








Alverde babaápoló krém



Néha még én is lopok belőle az arcomra és a kezemre, mert nagyon szeretem az illatát. Könnyen beszívódik, és nagyon jó Levi bőrére, ha egy picit megkapja a nap, vagy szárazabb a bőre itt ott.
Természetes anyagokat tartalmaz, többek között shea vajat, jojoba olajat, százszorszép kivonatot. Természetes illóolajokat tartalmaz.



Alverde Kleine Elfe Napozókrém Babáknak SPF30

 

 Nagyon sok jót hallottam róla és szuper az összetevő listája is. Egyenlőre még van abból a napozókrémből, amit én készítettem, de ha elfogy, akkor szerintem mi is kipróbáljuk. Illatmentes!




Shea vaj




 A shea vaj tipikus csodaszernek számít. Gyulladás csökkentő, bőrmegújító, popsikrémnek is kiváló. Lágyítja a ráncokat, csökkenti a pattanásokat. A sheát Afrika aranyának hívják. Színe és illata attól függ, mikor és hol szüretelték le a diókat. Az afrikai Burkina Faso-ban a gyermekek bőrének shea vajas masszírozása hosszú időre visszanyúló hagyomány, mely tradíció anyáról leányra száll: a baba bőre táplált és sima lesz. A mágikus vaj a baba születésétől fogva nélkülözhetetlen. Az afrikai nők mint komplett szépségkúrát használják: az arc, test és haj ápolására. A mamák használhatják a terhesség ideje alatt és után a csíkok halványítására. Gazdag és krémes állaga könnyen masszírozható, mindennap használható készítmény. Alkalmazható: 




  • Száraz bőr: A shea vaj gyorsan felszívódik a bőrbe, hosszantartó hidratáló hatású.
  • Ekcéma: Az ekcémás bőr tüneteit gyorsan csökkenti, természetes hidratáló hatása révén megakadályozza a betegség kiújulását.
  • Pikkelysömör: Gyorsan és tartósan enyhíti a psoriasis tüneteit
  • Allergia: Enyhíti az allergiás reakciókat, bőrproblémákat, nyugtató hatású.
  • Napozás: A shea vaj természetes módon 5-6-os fényvédő faktorral rendelkezik.
  • Gyulladás: Gyulladáscsökkentő hatása révén alkalmazható kiütésekre, csípésekre,
  • Borotválkozás: Megnyugtatja és ápolja az irritált bőrt.
    Bőrkeményedés: Bőrpuhító hatású, elősegíti a kirepedezett bőr gyógyulását.
  • Terhesség: Használatával elkerülhető a terhességi csíkok megjelenése.
  • Égés: Kisebb égési sérülések esetén segíti a bőr regenerálódását.


Babydream Extra sensitive törlőkendő


Nem tartalmaz parfümöt, színezőanyagot, paraffinolajat, alkoholt és polietilén glikolt. Szerintem tök jó "tiszta" illata van. Nagyon szeretjük, mert kellően nedves, és a csomag alján lévő kendők sem tocsognak a folyadékban.  Erős, és nagy méretű kendője van. Én Levi arca és keze törlésére használom a pelenkázáson kívül, mert odakint mindent megfog, és ezzel gyorsan és könnyen meg tudom törölni. 


Babydream védőkrém szél és időjárás ellen

 

Szuper krém, és gazdaságos is. Kevés kell belőle. Noha nehezen szívódik fel, de nem hagy nyomot. Panthenol tartalmú, és tápláló avokádó olajat is tartalmaz, ami különösen jó a babák bőrére. Szeretem, de a parfümöt kihagyhatták volna belőle!



Remélem találtatok magatoknak közülük kedvencet! Ha nektek is van bevált kozmetikumotok, írjátok meg bátran!

2013. november 8., péntek

Baba szerda - A Csarkovszkij módszer

Csarkovszkij az egykori Szovjetunió területén tanulmányozta a csecsemők vízi viselkedését. Módszereit sokan drasztikusnak tartják, de munkássága sokakat ámulatba ejtett. 

 Az orosz "csodadoktor"


Fiatalon öngyilkossági kísérletet hajtott végre, belevetette magát a Fekete-tenger habjaiba. Életét két delfin mentette meg, akik kivitték, majd letették őt a tengerpartra. Ez az esemény "életre szóló élmény" volt számára.
Ezután néhány év alatt különféle diplomákat szerzett testnevelési, biológiai, emberélettani ismertekről, majd szülésznek képezte át magát. Sokat foglalkozott az erőszakmentes szülés témakörével, rengeteg szülést vezetett le a Fekete-tenger öbleiben.
Az igazi áttörést kislánya születése hozta el számára. Veta a hetedik hónapra született meg, alig nyomott többet egy kilónál. Nem sok reményt
fűztek a megmaradásához. Csarkovszkijnak megengedték az orvosok, hogy saját maga kezelje kislányát. Habozás nélkül egy meleg vízzel teli fateknőbe süllyesztette a pici babát. Fejtámaszt
barkácsolt neki, ami a víz fölött tartotta az orrát és a száját, nehogy megfulladjon. A gyermeket szinte állandóan meleg vízben tartotta, aki lassacskán elkezdett szopni. Anyja ezt a tevékenységet is a vízben folytatta a picivel, és megdöbbenve vette észre, hogy kislánya a víz alatt is folytatja a szopást, légzési zavarok nélkül. Ez úgy sikerülhetett neki, hogy gégéje automatikusan elzárta az utat a víz elől a tüdőbe. Vetából egy egészséges vízbarát kisbaba lett. Hat hónapos korában már nyugodtan üldögélt a víz alatt kis medencéje fenekén az orvosok nem kis ámulatára.
Ez volt tehát ama nagy fölfedezés, ami igen fontos szerepet játszott Csarkovszkij későbbi módszereinek kifejlesztésében.
A fiatal "csodadoktor" egymás után ért el szembetűnő eredményeket a koraszülöttekkel olyannyira, hogy híre Moszkván túlra is elért. Sereglettek hozzá az emberek. Nem csupán a reményvesztettek, hanem az újat kutatók, művészek, sportolók is.





Forrás:  http://babausztatas.blog.hu

Egyiptom, a vízben szülés Mekkája






Ha meglepő ha nem, ez a módszer manapság is fellelhető, főleg Egyiptomban. Itt a párok olyan közösség tagjai, akik a hosszú ideig tartó szoptatást, és az otthon szülést pártolják. A világ minden tájáról utaznak Dahabba, hogy ott szüljék meg a gyermeküket. Elsőbbséget élveznek az oroszok, akik a hazájukban lévő érzéketlen egészségügytől, és nem megfelelő ellátás miatt választják az utazást. Érdekes, mert a világon Oroszország volt az első olyan ország, ahol a nők kórházban szülhettek - a szovjet elrendelésnek köszönhetően.









A víz, mint fájdalomcsillapító


Egy 2007 -es brit kutatás szerint csak az EDA a leghatásosabb fájdalomcsillapító a vízben szülésnél. Ez a módszer noha egyre jobban elterjedt, figyelembe kell venni, hogy vannak kockázatai  is ennek a szülésformának - ezért kötelező szakembert fogadni.

Orosz tradíciók


A módszer követői  a szülés után nem vágják el a köldökzsinórt és a méhlepényt sem választják le az újszülöttről. Mások fellógatják és kiszárítják, majd otthon, Oroszországban egy fa alá ültetik: kisfiúnál tölgyfa alá, kislány esetében pedig egy nyírfa alá. Az orosz tradíció szerint a gyerekek mindig visszatérhetnek a "fájukhoz", energiát nyerni.
A következő szokás az, hogy a szülés másnapján, amikor feljön a nap, kimennek a tengerpartra és ott vágják el a köldökzsinórt. 

Szemináriumok


Egyiptomban már szemináriumokon is lehet részt venni, ahol ezt a módszert tanítják, illetve tanácsokkal látják el a módszer követőit. A lényeg, hogy a babát minél hamarabb meg kell ismertetni a vízzel. Egy éves korára tökéletesen tudni fog úszni, ha már születése után kapcsolatban lesz a vízzel. 
A babajógát vagy ahogy a szülők mondják, - babagimnasztikát - nem csak a vízben lehet végezni. Hogyan működik a dolog? A szülő kezébe eszi a gyermeket, és dobálni kezdi. Egyik kezéből a másikba, megfogja az egyik karját a babának és megforgatja a levegőben. E módszer elég ijesztőnek tűnik, ami a  baba számára sem szórakoztató - a szülők szerint a gyermek így fog felvérteződni az oroszországi nehéz élet ellen. Másik szerint így lesznek nyitottak és bátrabbak. 

Ők lesznek a jövő elitjei?





Jekatyerina Beloruszova antropológus szerint ezen közösségek tagjai abban reménykednek, hogy a gyermekükből a későbbiekben rendkívüli képességekkel rendelkező felnőttek lesznek. Ők lesznek majd az "elit", akik mindig a maximumot nyújtják mindenben.








Megdöbbentő látvány és szkepticizmus


Azok a szülők, akiktől joggal kérdezik, hogy miért vállalnak ekkora veszélyt, ezt válaszolják: Ha az ember felelősségteljes, megtanulja, hogy kell megfelelően csinálni. A módszer leghíresebb "tanára" Lena Fokina. Sokan megkérőjelezik  munkáját, ami nem is csoda, hiszen az alábbi videót látva, a legtöbb anyának összeszorul a szíve. Vigyázat! Gyengébb idegzetűek ne nézzék meg, azt ajánlom. 




Kockázatok és előnyök


Sok gyerekgyógyász egyetért azzal, hogy a gyerekek nem olyan törékenyek, mint ahogy azt gondoljuk. Szükségük van az átmozgatásra. Ugyanakkor az erőteljes tornáztatás károsan hathat a csont és ízületi fejlődésükre. Bizonyos esetekben "megrázottcsecsemő" szindóma is előfordulhat, aminek hosszú távon agykárosodás is lehet a vége.

Mit szólnak ehhez az egyiptomiak?

 



A legtöbb egyiptomi nem valami toleráns e módszerrel kapcsolatban. Inkább a háttérből húzódva nézik végig a babák dobálását a vízben,  de vannak akik fenyegetően szólnak a módszer követőihez. Ennek az lett a következménye, hogy a babajógások immár egy elszigeteltebb helyen végzik a foglalkozásokat.





2013. október 17., csütörtök

KICSI mellett NAGYOT spórolni #1 - Kedvezmények

Sziasztok! Mivel volt aki hiányolta a spórolós tippeket, úgy gondoltam, hogy összeszedem azokat a dolgokat, apróságokat, amik nekem sokat segítenek abban, hogy (még ha nem is a hónap végéig) minél tovább legyen pénz a tárcámban. :) Egy baba nagyon drága dolog, ezt mindenki tudja. Talán sokkolóan hangzik, de egy közelmúltban készült felmérés alapján átlagosan alsó hangon is legalább 13-15 millió forintba kerül egy gyermek felnevelése. Egy biztosító kutatása szerint egy csecsemőre nagyjából havonta 30 ezer, egy középiskolásra 50 ezer, míg egy egyetemistára 90 ezer forintot költenek szüleik! Sok mindennel lehet spórolni, az alább felsoroltak közül biztos lesz egy - pár, amit te is ismersz. Kismamáknak, kezdő anyukáknak biztos nagy segítség, úgyhogy kezdjünk is bele! A sorozat első részében a kedvezményekről esik szó. Hol, és milyen árengedmények találhatók, és mit kell tenni értük? 

1. Kiszámolták, hogy havonta egy gyermekre átlagosan 10000 forintot költenek csak pelenkára. Ez rengeteg pénz. Aztán ott van a szeméttermelés, a büdös, nehéz pelusok kicipelése a lakásból, blablabla. De mégis, milyen sokan használnak még eldobható pelenkát! Többek között én is. Az ok: Lusta vagyok és praktikus gondolkodású. És nem mellesleg,  100 év sem lenne elég ahhoz, hogy a családomat átszoktassam a két napi mosásra  (a mosható pelusokat kb. ennyi időközönként mossák), mert nálunk ez egy hülye berögződöttt szokás, hogy hétvégén, CSAKIS HÉTVÉGÉN mosunk, és ilyenkor elszántan mászunk fel/át a szennyes ruha kupacokon, akár a törökök az Egri várra. 
Bocsi, kicsit túl hosszú lett az antré. Szóval: Ez a pont most csak azoknak szól, akik szilárdan kitartanak az eldobhatós mellett. 

  • Mindig körültekintően böngészd át az újságok akcióit pelenka terén! 

  • Hány darabot kapsz, mennyiért?

  • Biztos a kisebb kiszerelést éri meg többször megvenni? 

  • A DM mindig (vagy legalábbis elég gyakran) biztosít kedvezményes kupont pelenkára. Valamikor Pampersre, valamikor Liberora. Általában a Liberót nyaggatja minden üzlet, igazából nem tudom miért, talán azért, mert Magyarországon ez volt az első eldobható pelenka márka.  Mi is ezt vesszük most, mert ha legalább olyan lajhár vagyok, hogy eldobhatót használok, akkor legalább olyat vegyek, ami kicsit zöldebb. Lényeg a lényeg, hogy átlagosan minden hónapban (MOST IS!!!) 15% levonás jár a pelenka árából. Egy kuponnal több pelenkát is meg tudsz venni kedvezményesen. Ehhez jöhet még az Active Beuty kártyádon felhalmozott pontokon vett kuponfüzet. Numero 1.: Az 50 pontosban MÉG 25% vonódik le a legdrágább termék árából (Gyanítom, hogy nálad is a pelenka a legdrágább a kosaradban anyukaként, nem egy 15000 forintos D&G parfüm...), de ezt a kedvezményt csak egy pelenkánál lőheted el. Numero 2.: Ha van elég pontod, kiválthatod a 150 pontos kuponfüzetet is, amiben 15%- os végösszegi kupon is van. Én múltkor mázlista voltam; a DM küldött végösszegi kupont postán, így egy vásárlásnál el tudtam lőni háromfajta kupont is: Egy - 15% -os kupont az éppen aktuális pelenka márkára, egy 25% -os kupont a legdrágább termékre, és végül a 15 % - os végösszegi kupont. Ez az utóbbi úgy működik, hogy minden megvásárolt termékből levon 15% - ot. (Legalábbis nekem ezt mondta a DM - es csajszi.)
    Tehát, adott egy 84 darabos Libero pelenka, 5299 forintért. Ebből lemegy 15% (bababónusz) még egyszer 15% (végösszegi): 3828 Ft, éééés még lejött a 25% - os kupon is! Akkor összesen 2871 forintot fizettem egy olyan 84 darabos pelenkáért, aminek alapjáraton 63 forint a darabja! A három kuponnal összesen pedig (betojtok): 28 forint. És góóóóóól, de még milyen széééép góóóóóóól!!!
    Ez persze sajnos nagyon ritka alkalom, örülök, ha 50 pont ücsörög a kártyámon.... de még az is szép spórolás! Egy bababónusz kupon + egy - 25% - os  kb. 3378 forintra fogja lefaragni a pelenka árát. DM bababónuszról ITT

    2. Persze a Rossmann sem szégyenkezhet, az ő Rossmanó kedvezményével is sokat lehet spórolni. Általában a tápszerre és a bébikajákra megy a játék, továbbá már a kismamák is élvezhetik az általuk kínált lehetőségeket. A Rossmann babaprogramról ITT olvashatsz, és regelhetsz is.

    3. Ahova csak tudsz, regisztrálj a neten, kedvezményes kártyákért
    Manapság már sok bababolt ajánl klubkártyákat, amikkel ezreseket is spórolhatsz. Pl. Babaszafari, Minimanó. Emellett egyéb oldalakkal is szerződésben állnak: Például: babakassza, baba - mama tudakozó. Itt vannak a linkek:
    Továbbá rengeteg kuponos honlap van már az interneten, ahol 50 - 70 vagy akár 80%- kal olcsóbban is vásárolhatsz különböző oldalakon. Én ugyan még nem vettem kupont, de sok jót hallok róla. Pár kuponos oldal:

    Ennyit a kedvezményekről dióhéjban. :) A sorozat következő része (kedden) a Babahigiénia lesz, melyben a mosható pelusról is lesz szó!

2013. október 14., hétfő

Pocak nap - Tornázz és fejleszd a babád egyszerre!

Sziasztok! Itt az első Pocak nap (még ha sokakat ki is ráz a hideg ettől a szótól :))  Szerencsére sok olyan kismama van, aki szeretné magát jó kordában tartani a terhesség alatt - ellentétben velem, mert én lusta disznó voltam -, ugyanakkor fontosnak tartják babájuk fejlődését, már odabent is. A két dolog igen is összeegyeztethető, néha egészen egyszerű módokon is. Szerintem ez egy nagyon jó kis indítás lesz, remélem nektek is fog tetszeni! 

Torna - szabad vagy nem?


Régen nem ajánlották a kismamáknak, mert úgy vélték, hogy nem tesz jót a babának. Azonban fontos megemlíteni, hogy több kutatás is bebizonyította: a megfelelően kialakított mozgásprogram igenis jó hatással lehet rá. 

A kismama - jóga jótékony hatásai


  • Megfigyelték, hogy azok a babák, akiknek az anyukájuk részt vett kismamafoglalkozásokon, jobb Apgar értéket kaptak. 
  • Pozitívan hatnak a kicsi méhen belüli fejlődésére
  • A felmérések szerint azok a csöppségek, akiknek az édesanyja jógázott a terhesség alatt, nagyobb súllyal születtek. Sőt, a méhen belüli fejlődési vissza maradatottság is kisebb arányban fordult elő náluk.

 

Közvetlen hatások


  • A jóga során hang gyakorlatokat is végeznek - mivel a baba már a méhen belül is hall, a hangok hatnak is rá.  (Én pl. népzenét és Metallicát hallgattam, és egyértelműen kedvence lett mindkettő :D 
  • A mozgásnak keringésfokozó hatása van, ami a baba és a mamaszervezetére is jótékonyan hat
  • A mama négykézláb végzett gyakorlati során több hely jut a babának, jobban tud mozogni és a hasi erek vérellátottsága is jobb - ezáltal a baba több oxigénhez jut.
    A torna illetve a jóga hatására a babának folyamatosan kell alkalmazkodnia a megváltozott testhelyzethez - ez pedig az idegrendszerét edzi. Ez az alkalmazkodás nem csak a későbbi mentális funkciók fejlődésére hat pozitívan, hanem jó egyensúlyozási készséget is eredményezhet a későbbiekben.
  • A légzőgyakorlaton alatt a rekeszizom mozgása, a hasüreg felé elmozdulása hatással van a hasi szervekre; ez időnként stimuláló, máskor pedig masszírozó. A babának ilyenkor is reagálnia, alkalmazkodnia kell.  

 Tippek a baba fejlődéséhez


  • Hintázz naponta 5 percet! Ez jótékonyan hat a baba fejlődésére, hiszen az egyensúlyhelyzethez alkalmazkodni kell. 
  • Zuhanyzás közben a hasad egyik oldalán "kopogj" be a vízsugárral! A kicsi reakciója az lesz, hogy az ellenkező oldalra fog elmozdulni. Ismételd meg ezt a hasad több oldalán, így "tornáztatva" meg a babát!
  • Igaz, már nincs nagyon napsütés, de ha a hasad egyik oldalát a napfény felé fordítod, a baba is arra fog fordulni. Ha a másik oldat irányítod a napfény felé, érezni a mozgását, azt hogy ismét a fény felé fordul. 


2013. szeptember 12., csütörtök

Pocak(os) hónap #6 - Mit, mennyit és hogyan?

Elképesztő, hogy milyen birodalmat tudtak a cégek felépíteni a babákból. Kihasználva az anyukák, apukák, azon igyekezetét, hogy a csöppségüknek a legjobbat és a legszebbet szeretnék megadni, pofátlanul magas árakon árulják a termékeiket, elhitetve velük, hogy csak ettől lehet boldog a gyereked. Mi olcsó manapság? Babaruhák horribilis áron. Bébiételek, horribilis áron. Színes, pörgő, forgó, csillogó, csörgő, zenélő, röfögő, nyihogó, kakilós, pisilős hülyeségek, kacatok, amik - valljuk be - nagyon hamar a kosarunkban landolnak. De ugye kinek inge... 
Pontosan tudom, milyen érzés, amikor a játékboltban, vagy a bababoltban állva beleszeretünk egy termékbe, aztán: "Á, túl drága." és elfordulunk. Aztán visszafordulunk, mert mardos a lelkiismeret, amiért sajnáljuk a pénzt a gyerekünkre. "Hát miért érdemel ő kevesebbet, mint a szomszédban Jenőke??" Ugye? Aztán a kosarában is a dolog, a mi pedig beléptünk abba a tipikus "fogyasztói társadalomba", akikkel mindent meg lehet vetetni. Én nagyon sokat kínlódok ezzel. Már említettem, hogy amikor Levi megszületett, 4 napot volt intenzíven és még másfél hetet a koraosztályon. És nekem máig begyógyulatlan sebeket okoztak azok a napok, amikor nem csak, hogy nem láthattam mindig, hanem állandóan a legrosszabb ruhába öltöztették fel (gondolom csak az volt rá jó). Bőgve szuszakoltam fel rá mindig a ruhát, mert a ragasztószalag (ige, leukoplaszt ragasztóval volt megragasztva a ruhája) mindig elengedte és lecsúszott neki. (Tegnap a kórházban járva be is adtam egy nagy szatyor felesleges babaruhát az osztályra, és nagyon örültek neki, nekem pedig jól esett, hogy legalább pár kisbaba már szebb ruhákban várhatja a hazamenetelt.) Na de visszatérve, kínlódok, mert ezen emlékek miatt folyton a legjobbat, legszebbet akarom megvenni neki. Persze ez akadályokba ütközik, hiszen nem tojok pénzt a nap minden órájában. Ebben a bejegyzésben segíteni szeretnék, hogy miket érdemes és mit nem érdemes megvenni, akár használtan, vagy egyáltalán. 

Babaápolás


A babának természetesen fürödnie kell. Tehát kell sampon, fürdető, babaolaj, fürdetőkesztyű, krém, testápoló. Persze csak a legmárkásabb, leghíresebb. Fürdetőbetét is kell, mert a baba így biztonságosabban érzi magát.  Nem. Nem kell. 
Az újszülött babát nem kell mindennap fürdetni, elég két - három naponta, akkor is elég sima vízzel, vagy esetleg fürdető kenőccsel (aminek az összetevője... hát nem a legbarátságosabb). A fürdetőbetét is úgy hülyeség ahogy van, mert a babád a te kezedben érzi magát a legnagyobb biztonságban (Feltéve, ha jól fogod). Mi kaptunk, de egyszer sem lett használva, nekem nagyon idegen volt. 

 

Babaruhák


Természetesen kell ruha. Szépek, csinosak, vagányak, trendik. 
 

  • Érdeklődj az ismerőseid körében, van - e felesleges, vagy kinőtt babaruha!
  • Pár új  ruha persze kell, ha viszed valahová, de a használt tökéletesen elmegy otthonra is.
  • Gondolj bele, hogy többször át kell öltöztetni a kicsit, ezért ne csak három darabbal készülj! A mosógépet három ruhadarabért bekapcsolni pocséklás. 
  • Bizonyos bababolt(ok) pofátlanul drágán árulja a ruháit. Szépek és jó minőségűek persze, de hidd el, nem éri meg, úgyis csak fillérekért hajlandóak megvenni majd, ingyen odaadni az 5000 forintos tipegőt meg azért durva. (Lehet, hogy csak nekem)
  • A túl olcsó ruha nem feltétlen jó vásár, hiszen lehet, hogy egy gyereket sem fog kiszolgálni, nem hogy többet.
  • Érdemes körülszaglászni a környéken rendezett bababörzéken is!




Játékok


Egy újszülött kisbaba még nem sokat tud a világról, csupán eszik, alszik, kakil, pisil. Két, három hónapos koráig teljesen felesleges telepakolni a szobáját (az ágyát meg pláne!!!!!) játékokkal. Az ismerősök úgyis venni fognak neki, ha nem, akkor ráér később is beszerezni őket.

Babaszoba



Sok szülő órákat tölt azzal, hogy megtalálja a legtökéletesebb színkombinációkat a szobába, amiből
sokszor az sül ki, hogy a babaszoba nem is inkább babaszoba lesz, hanem a szülő SAJÁT babaszobája, amiben Ő érezné jól magát. Szóval csak óvatosan a matricákkal, díszítésekkel, mert egy pár hetes kisbabát nem igazán érdekli, milyen tapéta van a falon, vagy hogy passzol - e a bababútor és a fal színe. Érdemes körülnézni az aukciós portálokon, sok bababútort lehet jó áron kapni. Természetesen érdemes vásárlás előtt személyesen is megnézni, nehogy végül hibás terméket kapj kézhez!



Pelenkázó táska


Na hát ez is egy bődületes ökörség. Hány, de hány cég képes pofátlanul nagy összegért árulni egy pelenkázótáskát, csak azért mert divatos és trendi! Nem is hinnétek, mennyi olyan ember van, aki képes több tízezer forintot kifizetni egy olyan táskáért, amiben szimplán pár pelenkát, cumisüveget, törlőkendőt fog tartani. Nem is praktikusak, mert sokszor nem is lehet normálisan feltenni a babakocsira, az autóban meg úgy sem látszik. Manapság már a legtöbb babakocsihoz lehet kapni pelenkázó táskát, de ha nem, akkor tökéletesen megfelel a hátizsák, amiben nem csak hogy több minden elfér (tapasztalat, most nagyon rákaptam erre én is, mindig ebben viszem a cuccait), hanem mélyebb és több zsebe is van. 

Etetőszék


Nahát ezeknek is szép piacuk van, kapható már zenélős, ultra könnyű, pihe puha meg még ki tuja milyen hülyeségekkel felszerelt is.  Számomra az volt a fontos, hogy biztosan álljon, könnyen lehessen tisztítani, elférjen a konyhában és hogy legyen biztonsági öve. Nem érdekelt, hogy márkás - e, akciós volt, megvettem. Szeretjük, pedig nem egy 90 ezres Boon etetőszék.

Mérleg


Ne idegeld magad az állandó mérlegeléssel. Ha mégsem nyugszol, kölcsönözz ki egyet, de bőven elég hetente megmérni a babát, ha látod, hogy szépen gyarapszik és egészséges.

Amit nem érdemes használtan beszerezni

 

Autósülés



Ebből mindenképp újat érdemes venni, mert a használt terméken lehetnek olyan hajszálrepedések is, amik nem látszanak, egy koccanásnál viszont komoly bajt okozhatnak. Legyen kényelmes, ha sokat használjátok, és annál jobb, minél tovább ki tudja használni a kicsi. Ha mégis használton gondolkozol, akkor csakis olyan ismerőstől vegyél, akinek biztos nem volt még balesete! 







Babakocsi

Én személy szerint nem vásárolnék használtan babakocsit, mert akármi rejtett baja lehet. Szerintem ebből is biztosabb egy új, jó minőségű babakocsi, amit annak függvényében választ az ember, hogy milyen terepen fog a legtöbbet menni és mennyit fogja használni.

Netes vásárlás


 
Az elején én is ódzkodtam tőle, de  végül csak megtört a jég. Kényelmesebb és nagyobb a választék
is, nem úgy mint a mi kisvárosunkban. Érdemes körülszaglászni a baba webáruházak között, hiszen nagyon sok akcióval, törzsvásárlói kuponokkal, kártyákkal várják a vásárlókat, és nem ritka az ingyenes házhoz szállítási lehetőség sem. Legtöbbjük 10.000 forint felett szállít ki ingyenesen, de ha nem jön ki annyira az összeg, ilyenkor az a legjobb, ha egy ismerős anyukával közösen bevásároltok (pl. ruhákat) és megosztjátok a házhoz szállítás költéségét.    





2013. július 24., szerda

Baba hétfő - Mit egyen a baba: Mintaétrendek


Minden gyerek máshogy eszik, valamelyik kevesebbek, van aki még azt asztallapot is megenné. :) Az utóbbiak táborába tartozunk mi is (egyelőre), így számomra az a fontos, hogy minél színesebben, változatosabban étkezzen Levente. Egy éves kor körül megváltoznak az étkezési szokások, ezeket az alábbiakban fogom kitárgyalni, mintaétrenddel társítva.






1. mintaétrend:


Ha a babád későn kel 8 - 9 körül, egyértelmű, hogy nem éhes a tízóraira. Így a legjobb megoldás a reggeli után, hogy az ebédet hozzuk előbbre. Tehát megreggelizik, a tízórai kimarad, és utána dél, fél tizenkettő körül megkapja az ebédet. Fontos, hogy az ebéd tartalmas legyen, hiszen ha nem lakik jól, hamar megéhezik, és nem tudja kialudni magát  délután. 


2. mintaétrend


Ha a gyermek koránkelő, praktikus a tízórai bevezetése. A reggeli után kb. 3 órával adjunk neki egy babánt, így nem lesz olyan éhes ebédig, viszont nem is telik el vele. Érdemes egytál ételt készíteni ha leves van, ugyanis, ha levest adunk egy kis tésztával, hamar megéhezik, viszont egy időre megtelik vele, így másodikat már nem kér. A legjobb megoldás az, hogy ha nem kap levest és a másodikféléből eszik, vagy a fent említett egytál ételt készítjük el: a levesben lévő tésztából, sok zöldségből főzelék félét készítünk, így sokkal laktatósabb lesz.


3. mintaétrend:


Van olyan baba, aki már nem is tápszerezik, vagy szopizik. Nekik a legjobb megoldás az, ha a reggeli és a vacsi is valamilyen jó laktatós, tartalmas étel, folyadékkal (víz, tea). 



Ügyeljünk arra, hogy minden mintaétrend esetében az étkezések közötti folyadékpótlás a víz legyen, mert az édes italok csak elveszik az étvágyukat!  



A családdal való együttes étkezés természetesen csak pár falatkát jelent, hiszen ez a tápszerrel/ tejitallal tesz ki egy teljes étkezést! (A családdal való vacsi és e között eltelt idő kb. 1, fél óra)




































Babamagazin július felhasználásával

2013. július 12., péntek

Baba péntek - Kipróbáltuk

Ebben a Baba péntekben szeretném nektek megmutatni azokat a babaápolás termékeket, amiket kipróbáltunk, és nagyon bejött. Remélem segítek ezzel. :) 

1. Babydream sensitive törlőkendő

 

 

Csak egy kendő jön ki egy rántásra, ami nagy előny. :) Az illatával nem vagyok kibékülve, mert gyakorlatilag nincs is, de ha belegondolunk abba, hogy a parfüm is mesterséges illatanyag (az ilyen készítményekben is), tulajdonképpen plusz pontot jelent, hogy nincs benne. Azt is szeretem benne, hogy nagy méretű, szóval nem egy pöcsnyi darabbal kell letörölnöm a cuccost. :) 




Összetevők:


Water / Aqua, Glycerinh, Allantoingy, Coco-Glucosideti, Aloe Barbadensis (Aloe Vera) Juice, Phenoxyethanolta, Polyquaternium-6, Polyaminopropyl Biguanideta 

 

2. Alverde Kleine Elfe Babaápoló Krém

 


Noha csak 70 ml, garantáltan megéri! Nagyon imádom! Mikor bejöttek ezek a nagy melegek, Levinek irtózatosan csúnya, pöttyös lett  a bőre, ez a krém pedig két nap alatt TELJESEN rendbe hozta! Nagyon könnyen felszívódik, az illata nem az a tipikus babaillat, inkább frissítőnek mondanám. Nagyon kevés is elég belőle, mert könnyen eloszlatható a bőrön, és még nagy pozitívuma, hogy rengeteg tápláló olaj van benne. Jó sokáig elég lesz, mert csak meleg kiütésekre fogom használni, vagy egyéb más irritációkra. Ára: 699 HUF, DM-ben kapható.


Összetevők:

Water / Aqua, Glycine Soja (Soybean) Oileo, Alcohol Denat.al, Glycerinh, Butyrospermum Parkii (Shea) Buttereo, Cetearyl Alcoholeo|eu|al, Myristyl Alcoholeo|al, Caprylic / Capric Triglycerideeo, Glyceryl Stearate Citrateeo|eu, Cera Alba / Cera Flava / Beeswaxeo, Xanthan Gumti|eu, Bellis Perennis (Daisy) Flower Extract, Chamomilla Recutita (Matricaria) Extractgy, Calendula Officinalis Extract, Arnica Montana Flower Extracti, Simmondsia Chinensis (Jojoba) Oileo|h, Canola Oileo, Tocopherola|v, Helianthus Annuus Seed Oileo, Ascorbyl Palmitatea|v|gy, Parfum / Fragrancei, Benzyl Alcoholi|ta, Benzyl Benzoatei, Citrali, Coumarini, Citronelloli, Eugenoli, Farnesoli, Geranioli, Limonenei, Linalooli


3. Pampers Active Baby



Tudom, hogy mindenkinek más pelus válik be, ki mire esküszik. Nekünk ő lett a jóbarátunk, mert nála még sosem volt baleset. Nagyon rugalmas, kényelmes pleus, nem szorítja, és rendkívül magas dereka megvédi a hátát a nagyobb balesetektől is. Negatívuma, hogy parabéneket is tartalmaz, klórral fehérítik, és nagyon drága, kb. 56 - 65 HUF körül mozog a darab ára.  (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyszer sem vettem még meg ennyiért, mindig kuponnal veszem, 30%-kal olcsóbban. :)





4. Babylove Ultra Sensitive Babaolaj

 


 

Már írtam korábban, hogy bojkottáltam a Johnson's babaolaját, hiszen az tömény ásványi olaj, ami eltömíti a bőrt, nem hagyja lélegezni. Ez helyett használjuk fenti babaolajat, ami egyáltalán nem drágább, mint a J márkájú, és nem is fogy olyan gyorsan. A J márkával ellentétben nem szárítja vissza a bőrt, Levi bőre amióta ezt használjuk nincs kiszáradva, ezelőtt pedig nagyon sűrűn kellett kennem krémmel, most már nincs szükség rá. Én csak a fürdővízbe teszem.





Összetevők:

Ethylhexyl Stearateeo, Caprylic / Capric Triglycerideeo, Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Oileo, Rosa Moschata (Musk Rose) Seed Oileo, Tocopherola|v, Bisabololgy 



5.  Neogranormon Baba Védőkrém

 


Ha éppen nincs hozzávalóm, amiből készíthetnék, ezt veszem Levinek. Cink oxid van benne, amit én is használok a popsikenőcsébe. Táplálja és védi a bőrt, E vitamin van benne és panthenol is. Nincs benne parabén. Hátránya, hogy számomra elég "vizes", szóval kicsit többet kell használni pelenkázáskor, mint mondjuk az általam készítettből, ami sokkal nehezebb kenőcs. Ja és tök zöld, csak a parfüm ami rizikós és még shea vaj is van benne, ami köztudottan szintén remek popsikenőcs!




Összetevők:
Water / Aqua, Helianthus Annuus Seed Oil, Zinc Oxide, Olus Oil, Propanediol, Cetearyl Alcohol, Cetearyl Glucoside, Panthenol, Butyrospermum Parkii (Shea) Butter, Glycerin, Potassium Sorbate, Parfum / Fragrancei, Tocopherol, Squalene, Citric Acid






6. Babylove Mildes Shampoo

 



 Levi "hatalmas" kócára ezt használom immáron kb. fél éve, és még mindig az első flakonnál járunk. A titok nyitja, hogy nem kell sok belőle (mármint babafejre, és a Leviére). Annyira habzik, amennyire kell, nem a saját hajunkat mossuk, hanem a babáét vele. :) Könnymentes, SLS mentes (főleg ezért könnymentes), kellemes (véleményem szerint kicsit túlontúl is) púderillatú. Kár, hogy mesterséges illatanyag van benne. De legalább nem drága.




Összetevők:

Water / Aqua, Lauryl Glucoside, Cocamidopropyl Betaine, Coco-Glucoside, Glyceryl Oleat, Sodium Cocoyl Glutamate, Panthenol, Polyquaternium-10, Chamomilla Recutita Flower Extract, Glyceryl Caprylate, Citric Acid, Parfum / Fragrancei 


Végezetül itt egy táblázat a popsitörlőkről: 





Krémmánia és a Tudatos vásárló segítségével