A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baleset. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baleset. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 28., hétfő

Fogas kérdés: Megütötte, mit csináljak?



Őszintén bevallom, hogy nekem egyik legnagyobb félelmeim közé tartozik gyereknevelés terén az, hogy Levi úgy beüti a száját, hogy a fogai is kárát látják. Alighogy kinőttek, kár lenne máris elveszíteni őket. :( Éppen ezért mindig megáll bennem az ütő, mikor úgy rohan mint egy eszelős, vagy olyannal kalamol, amivel nagyon nem kéne, ráadásul a szája környékén. Éppen ezért még fontosabb ügyelnünk rájuk. De mi van akkor, ha bejön a "Csak egy pillanatra nem néztem oda" dolog?
A fogakat érintő sérülések nagyon gyakoriak, ötéves kora alatt több mint 30% az ilyen formán "sebesültek száma", nyolc év felett pedig már az 50%- ot is meghaladja.



Mi az első lépés? 

 


Természetesen a fogorvos. Ha a gyerkőcnek vérzik a szája, illetve fájdalmai is vannak, fontos, hogy minél előtt lássa egy szakember. Ha egy maradandó fogacska sérült, tedd nedves helyre, zsebkendőbe, vagy tejbe és legalább három órán belül forduljatok szakemberhez! Ha gyorsan cselekszetek, a maradandó fogat vissza lehet tenni a helyére, ami aztán rögzülni fog újra. Tejfogak esetében megoszlanak a vélemények, egyesek szerint itt is vissza kell tenni a függetlenkedő fogacskát a helyére, mások pedig azt mondják nem érdemes, mert akkor sérülhet a maradó fog csírája.



Forrás: dentalhealth.ie


Tejfogak esetében

 

 

Ha a tejfogat komolyabb ütés érte, el is halhat - ilyenkor szürkévé változik a színe. Kihúzni tilos, hiszen a helyfenntartás miatt ott kell hagyni! Mindenképpen arra kell törekedni, hogy a maradó fogak helyét megőrizzük. Az elszürkül fogacska egy idő után ki fog pottyanni és átadja a  helyét az új "tulajdonosnak", a maradandó fognak. 
Az is megeshet, hogy a tejfog a baleset következtében belenyomódik az ínybe, így az úgy tűnhet, mintha kiesett volna.  Ilyenkor a duzzadt ínyből újra kinő a fog és újra elfoglalja a helyét. Így kihúzgálni nem szabad és felesleges is! 
Néha előfordulhat, hogy a fog begyullad és gennyesedni kezd, ekkor pedig muszáj megfúrni a beteg fogat - így távozni tud a genny. 



Ha letörik a fog  

 

 

Ha a fog letörik, vagy nagyobb sérülés éri, el kell vinni szájsebészhez. Ha megröntgenezik, tudni fogják, hogy sérült -e a foggyökér, vagy a fogcsíra, ha a csontot érte az ütés. A szakember az, aki meg tudja állapítani azt, hogy az adott fogacska életképes - e még, és antibiotikumot, fájdalom csillapítót is ő írhat fel. 


Otthoni kezelés 

 

 

Az arcon lévő sérülések esetében jót tesznek a  hideg borogatások, jegelés, a gyógynövényes (kamilla, menta tea) öblögetés. Ha a trauma esetében a fogíny is begyullad, öblögetéssel és ecsetelőkkel lehet kezelni. A sérülés után pedig mindig pépesebb, puhább étellel kínáljuk, mint például a tejbegríz.

  

 

 

És ami a legfontosabb: Fél évente legalább nézessük meg szakemberrel a gyerkőc fogacskáit!




Forrás: Baba magazin július - augusztus 
Szakértő: Materny Erika klinikai szájhigiénés szakember
                   

2013. május 31., péntek

Baba péntek - Bébikomp

A bébikompról már ejtettem szót pár héttel ezelőtt, de úgy vettem észre, hogy megérdemel egy külön bejegyzést is. Márpedig azért, mert még mindig nagyon népszerű, holott köztudottan nem ajánlatos a babának.Nem akarok demagóg lenni, nem akarok senkit sem elásni csak azért, mert vett a csemetéjének. Engem csak az idegesít, hogy az én torkomon is leakarják nyomkodni, hogy a "bébikompszupermilyenhamarmegtanuljárniésmégfocizikisbennehúdemenő". NEM. Lehet, hogy színes, cuki benne a kölök ahogy teper, meg labdázik, meg élvezi, de akkor sem tesz jót a mozgásfejlődésének. 






A bébikomp már az 1400 - as években is létezett. Arra találták ki, hogy a járni nem tudó csecsemő oda menjen amerre akar. Alapvetően egy műanyag szerkezetről beszélünk, benne egy függesztett üléssel, az alján kerekekkel.
Állítólag hamarabb megtanul járni a gyermek, ám ez nem igaz, a járás képesség ennek köszönhetően akár 3 hetet is csúszhat. 
Fontos megemlíteni, hogy Kanada volt az első ország, ahol betiltották a bébikompot, mind a behozatalát, mind az értékesítését.









Figyelmeztetések


A PSC, American Academy of Pediatrics  és más szervezetek is felhívták a figyelmet a bébikomp károsságára. 




Baleset források


Mivel a gyermek ezzel a készülékkel képes lesz helyt változtatni, megnő a balesetek valószínűségének kockázata is, pl. a bébikompban elérheti az asztalt, melyekről leverhet dolgokat. Leeshet a lépcsőn. 
Különösen magas veszélyforrás a szőnyeg, illetve a küszöb is.




Gát a mozgásfejlődésben?

  
Egy biztos, hogy mindenképp megváltoztatja az egyéni mozgásfejlődést. 
Az is igaz, hogy a bébikomp hasznos eszköz mozgássérült gyermekek járástanításához, viszont az egészséges gyermekeknek felesleges, hiszen csak statikai terhelést jelenthet a gerincoszlop számára. Ezek mellett azok a fontos folyamatok is kimaradhatnak, mint a kúszás, mászás, ülésben történő „kétkezes” manipuláció stb. Ezek pedig meghatározó elemei mind a mozgásfejlődés minőségének, mind az egyéb képességek kialakulásának:
  • saját testről való tudás
  • térben való tájékozódás
  • dominancia (valamely oldali testrész/ érzékszerv ügyesebb volta)
  • lateralitás (jobb/ bal oldal megkülönböztetése saját testen, térben, síkban),
  • járásbizonytalanságot, eltérő idegrendszerei fejlődést eredményezhet.
  •  befolyásolhatja a tanulási teljesítményt 
  •  lehetséges, hogy nehezebben fog térben tájékozódni
  •  lehetséges, hogy küzdeni fog a jobb és bal kéz megkülönböztetésével

    Mivel a kompban nem saját maga tartja meg a testét, így előre is lábujjhegyen lökdösik magukat előre. Ennek az lehet a következménye, hogy lábujjhegyen tanul majd meg járni is, illetve a későbbiekben szaladni. Ez pedig rendkívül balesetveszélyes.  Ahhoz, hogy önállóan meg tudjon állni a saját lábán, kellenek az előtte lévő fázisok, azaz a kúszás, mászás. Persze, természetesen sok olyan baba van, akinél valamelyik fázis kimaradt, ez pedig nem baj, egészen addig, míg maga a szülő nem tehet róla. (Azaz ülteti, állítja.)




    Pozitívumok:



    • Csökken a gyermek frusztrációja azáltal, hogy végre ő maga is helyet tud változtatni (önmagában ez nem igaz, hiszen a komp viszi, ő csak a lábával segít)
    • Élvezi
    • Az édesanya kap időt teendői elvégzésére




    Kaptál ajándékba? Vagy már megvetted?


    Ha meggyőztek a fenti érvek, akkor sem kell kidobni. Viszont nagyon oda kell figyelned pár alapszabályra:
    • Várd meg, míg a babád egyedül, önállóan felül. Ha nem, még n e erőltesd!
    • Ha a tálca derekánál lentebb van, szabadulj meg tőle!
    • A kompban érjenek le a lábai a talajra!
    • Használt komp esetéb ellenőrizd le, hogy nem törött, illetve sérült -e valahol!
    • Ügyelj a súly, illetve a magassági határokra!
    • Távolítsd el azokat a tárgyakat, amik balesetveszélyesek lehetnek a számára, vagy ami megégetheti, stb.!
    • Mindig legyél ott vele!
    • 10 - 20 perc még nem káros, 1 vagy 2 óránál több benne eltöltött idő viszont annál inkább! 

     

     

    Más opció:


    Kapható más járássegítő is, amihez viszont te kellesz:


    http://i00.i.aliimg.com/img/pb/147/649/399/399649147_226.jpg



    Milyen esetekben tilos használni?


      • Ha a gyermek oxigénhiányos állapotban jött a világra
      • Ha koraszülött volt
      • Ha nem megfelelő a mozgásfejlődésének üteme




      Szerintem:

       

      Nem akarok bezzegelni, szuperanya sem vagyok, nem is tekintem magam annak. De a saját véleményem az, hogy ha szabadjára engedjük a kicsit a lakásban (miután megtettünk minden szükséges óvintézkedést), sokkal jobbat teszünk neki, mintha beleraknánk egy több tízezres műanyag hülyeségbe, ami ráadásul hosszútávon még káros is lehet. Igen, vannak olyan babák, akiknek az agyuk előrébb jár mint a testük, így frusztráltabbak, de át kell vészelni ezeket az időszakokat. Kell neki a motiváció arra, hogy megtanuljon kúszni, mászni. Ha belerakod ebbe a kütyübe persze, hogy örülni fog neki. De ha kiveszed mi lesz? Valószínűleg ordítás. Akkor mit csinálsz? Visszarakod, mert inkább szórakozzon el benne csendben, minthogy neked üvöltsön. És az előre tervezett 10 - 20 percekből lassan félórák, órák lesznek. Ezért gondold át, kérlek!


      Forrás:

      wiki
      http://www.cpsc.gov/PageFiles/127788/walkers.pdf
      gekkonet.hu
      http://www.healthychildren.org
      piszenpisze.hu