Mit érezhet egy apa, ki elhagyja a gyermekét? Lehet egyáltalán apának nevezni az olyan embert?
Azt, akinek nem kell a csecsemő békével teli illata? Azt, aki nem akarja hallani gyermeke szívdobogását?
Van -e bűntudata? Van - e könnye? Megdobban -e a szíve, ha rágondol? Egyáltalán gondolja azt, hogy ő maga édesapa? Hogy felelősséget kellene vállalnia valakiért? Miért könnyebb több száz kilométerre elbújni és elrejtőzni? Minek kell a sok hazugság? Miért kell a sok bántás? Miért kell másokra hárítani a bajt? Miért bánt olyan embereket, akik kiálltak mellette? Miért gyáva? Miért hazudik magának?
Miért? Miért....
Lehet, hogy vannak ilyen emberek, akik egyszerűen csak gonoszak. Olyan romlott, mételyes a lelkük, hogy azt egy jó ember el sem tudja képzelni. Aki magába szívja a szeretet, s ő undok mocskával szórja körbe a világot. Vannak hálátlanok. Vannak színészek.
Milyen lehet egy családban élni? Egy olyan családban, ahol az édesapa csókkal kelti gyermekét, a hasán altatja el, óvja, védi, vigyázza. Milyen érzés lehet? Biztos jó. Bárcsak megtapasztalhatnám...Amikor az apa levehetné rólam a terhet. Amikor nem markol az ember szívébe a fájdalom a gyermekét nézve, hogy ez a lélek nem kellett annak az embernek, aki őt teremtette, mert ott fekszik mellette és csókjaival mutatja szeretetét.
Sajnálom a hat évet. Sajnálom. Iszonyatosan. Sokkal jobb embert érdemeltem volna.
Bocs. Ez most ki jött. Mert ki kellett jönnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése