Nem SM kétségbe!

Sziasztok! 

Bocs az eltűnésért, igyekszem pótolni a keddi spórolós bejegyzést. Kellett nekem pár nap, hogy megemésszem azt, ami immár végérvényesen megváltoztatta az életemet. Akik régebb óta olvasnak, talán emlékeznek a téli kálváriámra a neurológián. Szombaton újra el kellett mennem MR vizsgálatra. Nem kaptam jó híreket; sajnos tényleg Sclerosis multiplexem van. Ez egy autoimmun betegség, ami gyógyíthatatlan. E gyulladásos megbetegedés során az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek védőburka, az ún. velőshüvely vagy myelin hüvely megbomlik, így az idegrendszer megkárosodik, és az információáramlás megromlik. A tünetek nagyon szerteágazóak, majdhogynem mondhatjuk, hogy minden SM -es betegnek más tünete van. Az utóbbi hetekben elég gyakran voltak fájdalmaim; fejfájás, szédülés, homályos látás, kóros fáradtság. Tudtam, hogy ez az oka és nem ért meglepetésként, amikor az MR kimutatta, hogy újabb góc keletkezett az agyamban a többi 5 közé, egy 16 mm -es. Ezek a gócok általában nagyobb eséllyel alakulnak ki, ha az ember stresszes, vagy valami tragédia éri. Nálam nem volt hiány az idegességben mostanában sem, és nem is lesz... 

És hogy miért alakult ki nálam? A sok trauma, ami ért az utóbbi két évben - nekik köszönhető. Valaki lefogy, valaki meghízik, depressziós lesz. Én megkaptam a Royal Flush -t, egy olyan betegséget, amit nem lehet meggyógyítani és ki tudja mikor fog elvinni. Az esetek nagy többségében az ember állapota folyamatosan, szakaszonként  romlik, majd a végén rokkantsághoz vezet. A szerencsésebbek úgy élhetik le az életük nagy részét, hogy panaszmentesek. És hogy nekem mi jutott? Még nem tudom. Lehet 50 évem van hátra, lehet 20. 

Tudjátok, szeretném ezt az egészet nem elhinni. Csak bőgtem, és azt hajtogattam, hogy ez nem történhet meg velem. Ennyi szenvedés, küzdelem után még mindig kapom a pofonokat és nem tudom mikor lesz vége. Mi lesz Levivel? Hogyan fogok róla gondoskodni? Lesz -e olyan ember, aki képes lesz engem így elfogadni majd? Akinek nem lesz nyűg esetleg kanállal etetni, ha már annyira leromlik az állapotom, hogy enni sem tudok egyedül? - ezeket a kérdések. Válaszok nincsenek, majd az idő meghozza. 

Tartoztam nektek ezzel a vallomással. Egy idő után nem veszek majd tudomást a dologról - már amennyire a görcseim engedik - , de ez még nem ez az időszak. Ez tulajdonképpen egy gyász folyamat. Eltemetem magamban a dolgot és megpróbálok vele nem foglalkozni, ameddig csak lehet. 

Feltettem a polcra egy üvegbe, a többi bajom közé és megyek tovább.