Kérem a következőt! .....

Ki vagyok készülve. Nem kicsit, nagyon. Az, hogy el vagyok tűnve, főként annak köszönhető, hogy Levi már két hete beteg. Két napig tök jó volt minden - hétvégén - de  aztán tegnap este megint beütött a krach. A múlthéten 40 fokos láza volt, majdnem naponta mentem vele dokihoz, hogy na most már csináljon vele valamit, mert ezt így nem lehet. Kaptunk 3 csomag sópotló port (amiből készül az infúzió a kórházakban), azt kellett neki innia, ecsetelőt a szájba, aintibiót meg kúpot. 5 nap után rendbe jött, kiderült, hogy egy őrlő volt a ludas, de tegnap elkezdett menni a hasa, és olyan szinten kicsípte már neki a fenekét, hogy visít a fájdalomtól szegénykém. Szóval... ma megint orvos, megint infúzió, megint antibió, folytatjuk onnan, ahonnan abbahagytuk. Vért vettek tőle, mert a doktornő szerint nagyon vérszegény, pedig hiába mondtam, hogy akkor is ilyen sápadt, amikor szedte a vasat, meg hát vért is kapott a kórházban Pesten. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor a szemed láttára szúrják a gyerekedbe a tűt és ömlik ki belőle a vére, te meg nem tudsz rajta segíteni. Az oltás ehhez képest kutyaszar. És még az a szerencse, hogy amikor a kanült szúrták a fejébe a kórházban, azt nem láttam. Most laktózmentes tápszert kell innia, kaptunk kenőcsöt a fenekére, borsmenta teát kell inni, infúziót, meg valami port kell beleszórni a teájába. Enni meg nem eszik. Nekem meg már a tököm ki van. Na. 

Amúgy meg:

13 hónap után eljött az apukája a barátnőjével, és megnézték Leventét. Az eredeti ok nem ez volt, de legalább látták. Hoztak pelenkát, és anyagilag is kisegítettek egy kicsit, ami jól jött, mert 4000 forintot hagytam a gyógyszertárban megint... 

Megbeszéltük az utóbbi egy évet, letisztáztuk a dolgokat, és rendben van minden. Azt hiszem. Csak furcsa volt. 

Levente még nem jár, de az asztal mellett, kanapé mellett, és a szekrényeknek támaszkodva hipergyorsan tud kotringyolni. Úgy segítem a járást, hogy az asztal mellé rakom a széket, vagy két széket egymás mellé nagyobb távolságra egymástól, és átkapaszkodik. Vagy ha az asztal mellett áll, akkor nyújtom a kezemet, ő megfogja és odalépdel hozzám. Nem igazán jó, ha úgy jártatjuk, hogy fogjuk mind a kezét, és úgy lépked mindenhová, mert így megszokja, hogy ezzel a módszerrel akárhová eljuthat. Lehet persze ezt csinálni, de nem sűrűn, és akkor is vigyázni kell, hogy ne emeljük fel a karját, csak kapaszkodjon bele.

Nem tudom, miért történik vele ennyi minden, hiszen annyira jó kisfiú és akkora személyiség. :) Néha olyanok vagyunk, mint egy szerelmes pár. :) Amikor pelenkázom, sokszor megfogja mindkét kezével az arcomat, magához húzza és szájon puszil. :) Na, olyankor olvadok el. :) Etetni is szokott bizony, beleteszi a számba a kaját - amit általában hagyok, kivéve, ha már szottyos. :D

Sok szót megért már, tudja, hogy ha mondjuk, hogy "Hol van Gombóc Atrúr?" akkor már fogja is a plüss figuráját. (Nemrég vettem neki egy Gombóc Artúrt plüssben).  Azt is tudja, melyik a cica, meg a kutya, mutogatja is őket, ha pedig kérdezzük tőle, hogy "Hol van a tubuka?", akkor is keresi a galambokat, vagy meg is mutatja. Szóval tudja már miről van szó, meg nézi is, a szánkat, hogy is kell formálni a szavakat, de még nem szólalt meg. :) Egyelőre még a "ku" "ku"... - nál tartunk.

Szóval ezek mennek most nálunk, talán egyszer végre nyugi lesz. Talán. Majd 20 év múlva. Akkor meg már azon izgulhatok, hogy vajon milyen vásott leány fogja elszédíteni tőlem. :)