Európában a hordozás az 1960-as években valóban „hóbortból” született újjá – az amerikai hippimozgalom közvetítésével. A hippik mintaképéül a természettel harmóniában élő népek életmódja és eszközei szolgáltak. Ezek közé tartozott a hordozókendő is. Persze, az emberek többségétől a gyermek testközelsége iszonyatosan távol állt. Az úgynevezett fejlett társadalmakban már csak a lenézett, szegény, összetartó közösségeket alkotó népek – spanyol ajkúak, eszkimók, cigányok – hordozták kicsinyeiket.
S bár a hippik kora letűnt, a hordozási „hóbort” megmaradt, csöppnyi teret nyert a többségi társadalom többnyire értelmiségi fejeiben. A hippik után szabadon az elit tagjai is egyrészt egyre bátrabban mertek ösztöneikre hallgatni – kezdték elhinni, hogy ilyen nekik is van –, másrészt a tudományban hívők számára kutatások igazolták: a hordozás jó. Sőt! … Majd a 70-es években kialakult a hosszú, keskeny hordozókendő, ami a modern kor anyáinak lett sajátja.
És a hippik előtt? Európában a XV-XVI. századtól térségenként külön-külön alakultak a hordozás eszközei. Egyházasdengelegen például a kisgyerekeket hamvasban, Turán tacskában, a svédeknél bälgban, Walesben pedig Siol Faguban kötötték magukra szüleik. És itt fontosnak tartom kiemelni, hogy hordozni csak ott lehet, ahol a gyerekekről saját szülőjük gondoskodik. Ez pedig a XVII-XVIII. századi Európában a szegények kiváltsága. Tehetős körökben a gyermekeket dajka szoptatja, levegőzteti, neveli – szerencsés esetben szeretettel. Nem véletlen, hogy ekkor jelennek meg – egyes források szerint először Viktória királynő udvarában – az első babakocsik. Az eleinte mókás játék idővel elterjedt, napi szállítóeszközzé avanzsált. Hordozni pedig immár csak a legnyomorultabbak hordoztak, no meg a távoli tájak vademberei.
Az a tény, hogy a középkor után tájanként fejlődtek a hordozóeszközök, nem azt jelenti, hogy előtte ne hordoztak volna az emberek. Éppen ellenkezőleg. A hordozókendő a középkorban Európa-szerte mindennapos eszköz volt. Erről tanúskodik számtalan kendővel ábrázolt (szoptató) Szűz és Szent. Közülük kerül ki az első ismert hordozós művészi ábrázolás is, Giotto Menekülés Egyiptomba című alkotása. Egészen bizonyos, hogy ott, ahol a Kisjézus kendőben utazik édesanyja ölében, a kor hétköznapi anyái is eképpen vitték gyermekeiket.
A középkor azonban messze nem a kezdet. Ugorjunk csak vissza időben pár millió évet, s figyeljük meg mi is történt. Az emberős felegyenesedett, szőre megritkult, utódai gyámoltalanul születnek, folytonos testközelséget igényelnek. Az embercsecsemő viszont – a majomtól eltérően – hónapokig képtelen anyján megkapaszkodni. Az egyedfejlődés során tehát a kisbaba hordozási igénye megmaradt, de neki s még inkább gondozójának hordozós adottságai elvesztek, átalakultak. Az életben maradáshoz eszközre volt szükségük. Több antropológus vélekedik úgy, hogy az ember által készített első eszköz valamilyen gyermekhordozó lehetett.
A baba- és gyermekhordozás tehát így vagy úgy, de végig kíséri az emberiség történetét. Ahogyan az élet minden területét, a gyermeknevelési szokásokat is az adott kor, kultúra értékrendje határozza meg. Van, ahol a túlélés a fő szempont: az utódok hordozása létkérdés. Másutt az együttélés azt jelenti, hogy gyermek éppoly része saját társadalmának, ahogyan a felnőttek. Az egészen aprók is a többiekkel együtt léteznek, mozognak, velük egy szinten – átvitt és szó szerinti értelemben is – méltósággal élnek. Ez csakis hordozva kivitelezhető.
Megint más társadalmak az önállóságot emelik minden egyéb érték fölé. A társadalom egyénekből, sok-sok „én”-ből áll. Ez tükröződik a gyermekekkel való viszonyban is. A legkisebbeket is önmagukban értelmezik. E szemlélet szerint a tőlük is elvárják, hogy jól viseljék az egyedüllétet; a babák saját szobát, ágyat, a közlekedéshez külön eszközt kapnak. Az ilyen társadalom, paradox módon, a gyermekeket anyjuk nélkül kezeli, „látja”, még akkor is, ha az általa oly nagyra becsült tudományos kutatások többször is egyértelműen kimutatták: egészséges, harmonikus fejlődés a csecsemők, kisgyermekek esetében folyamatos testkontaktus biztosítása (hordozás) nélkül elképzelhetetlen.
A baba- és gyermekhordozás története több millió éves. Az emberek, gyermekek testkontaktusigénye az évmilliók alatt változatlan, a társadalom tekintete, értékrendje változik csupán…
(A cikk megjelent a Zsebibaba füzet 2009. szeptemberi számában.)
Hogyan hordozzak?
Az itt leírt szempontok egyformán érvényesek bármely hordozóeszközre és bármely hordozási pozícióra.
- A gyerek lába legyen terpeszben, és térdben behajlítva. Ez kb. másfél éves korig - pontosabban a stabil járni tudásig - azért fontos, hogy a gyerek csípője egészségesen fejlődjön, utána pedig azért, mert neked is így a legkönnyebb őt vinni. Csak akkor állhat így a lába, ha a hordozóeszköz a olyan szélesen támasztja alá, hogy nem csak a feneke alatt van, hanem az egyik térdhajlatától a másik térdhajlatáig ér. Hosszú combú nagy gyerek lábát megfelelő hordozóeszközben elég lehet bő combközépig megtámasztani.
- A baba olyan szorosan legyen felkötve a hordozójára, hogy akármerre mozdulunk (hajolunk, dőlünk), a baba teste egyforma szorosan simuljon hozzánk. Ez biztosítja a gyermek gerincének egészséges fejlődését, a baba teljes biztonságérzetét és a mi kényelmünket, egészségünket is.
- Honnan tudod, hogy elég szorosan van-e rajtad a baba? Ha tudod szorosabbra kötni úgy, hogy az neked még kényelmes, kösd szorosabbra. (Ha elöl hordozod, a szorosabb sokszor magasabbat is jelent egyben.)
- Honnan tudod, hogy túl szorosan van-e rajtad a baba? Ha téged szorít a hordozó (kényelmetlen, nehezebben kapsz levegőt, mint rendesen), próbáld meg, hogy egy picit lazítasz rajta. Ha így jobb, akkor túl szorosan voltatok együtt. Ha neked kényelmes a hordozás, a babának sem lehet túl szoros.
- A hordozóeszköz ölelje körül a baba törzsét. Ez azt jelenti, hogy nem látszik szabadon a baba oldala a babát szorosan körülölelő hordozóeszköztől. Ez is az egészséges gerincfejlődés miatt fontos.
- Öt-hét kilós súlytól kezdve csípőn vagy háton hordozzunk, mert akkortól kezdve az elöl hordozás egészségtelen megterhelés a gerincünk és a medencealapunk számára.
- Mindig fordítsuk a gyermeket magunk felé. Ne hordozzunk kifelé fordítva, mert ez a testhelyzet számunkra kényelmetlen és megterhelő, a babát pedig a hordozás jelentős ortopédiai és lelki előnyétől fosztjuk meg.
- Minden korosztálynak (újszülötteknek, sőt koraszülötteknek is) a függőleges pozíciók ajánlottak. Elöl, háton és csípőn is lehet hordozni már újszülött kortól - megfelelő technikával. Az ülni tudás nem követelmény egyetlen hordozási módnál sem, mert a függőleges hordozás ortopédiai értelemben véve nem ülés.
Mikortól hordozhatom a babámat? Meddig igénylik a hordozást a gyerekek?
Akárhonnan is nézzük a dolgot:
- a baba táplálkozása,
- gerincfejlődése, csípőfejlődése,
- idegrendszeri fejlődése,
- hőháztartása,
- izomfejlődése,
- mozgásfejlődése,
- lelki fejlődése,
- szocializálódása stb,
Az első jó néhány hónapban a baba igénye az, hogy folyamatos testközelségben legyen. Annyit hordozd, amennyit csak jól esik! Ha neked jó, akkor biztos, hogy minél több a hordozás, a babának annál jobb. Hallgass a szívedre: a cél, hogy a család minden tagjának az igényeit figyelembe véve rátaláljatok a ti saját utatokra. Ehhez nem csak az időtartam a fontos, hanem az is, hogy igazán nektek való hordozóeszközt (esetleg eszközöket) válassz. Olyat, ami igazán illeszkedik mindannyiótokhoz: ami kényelmes, kézreálló, amit szerettek használni, amiben elég csinosnak is érzed magadat, és természetesen tökéletesen kényelmes és egészséges a babának. Az is fontos, hogy tudd, hogyan használd ezt az eszközt, hogy mindez ne csak elméletben legyen ilyen szép és jó, hanem a mindennapjaitokban is.
Az első időszak folyamatos testközelsége után a baba fejlődésével a hordozási igénye lassan, fokozatosan csökken, önállósága, autonómiája nő. Ahogy minden más igényét, a baba ezt is jelzi. Ha eddig hordoztad, akkor biztos, hogy természetes módon, könnyedén meg is érted a jelzéseit, hiszen csodásan össze vagytok hangolódva. A kezdeti "ne dugd el a fejem!", "hagyd szabadon a kezem!", "ringass lassabban/gyorsabban!" kérések után eljön a "tegyél le!" kommunikálása is. A "tegyél le!" kérést az első időkben néhány perc után a "vegyél föl!" követi. Ahogy a baba nő, a két kérés között egyre több idő telik el, és olyan finom az átmenet, hogy talán nem is veszed észre, mikor és hogyan történt: egyszer csak azon kapod magatokat, hogy a gyerek több időt tölt egyedül bóklászva, mint rajtad lógva. Megközelítőleg hároméves kora után már valószínűleg nem is napi rendszerességgel igényli a hordozást, és persze lerövidül az az idő is, amit egyvégtében rajtad tölt. Négyéves kor felé közeledve, és azt kissé elhagyva már valószínűleg eseti lesz, hogy a gyereknek szüksége van rá, hogy hordozd, akkor viszont semmi nem jön jobban, mint a jól ismert zug anya/apa hátán vagy csípőjén, szorosan, kényelmesen! A nagyfiúk, nagylányok négy és ötéves koruk között kinövik a hordozást.
Ahogyan azt a kezdeteknél is láttuk, természetesen az már rajtatok múlik, hogy a gyerek négy-négy és féléves koráig meglévő - egyre csökkenő - hordozási igényének mennyi teret engedtek. Ha szeretitek a hordozást, akár ilyen sokáig is hordozhatjátok. Ha előbb szeretnétek felhagyni a hordozással, bármikor abbahagyhatjátok. A hordozás lehetőség, sosem kényszer.
http://www.hordozo.hu/a-babahordozasrol/babahordozasrol-bovebben/kepes-hordozotortenet
http://www.hordozo.hu/
De jól összefoglaltad és leírtad a hordozás történetét és a fontos szempontokat! Nagyon tetszett az írásod!
VálaszTörlés