Játszótér. Babaklubok. Babamasszázs. Védőnő. Vagy csak egyszerűn az utca. Az esetek legnagyobb részében az istennek sem tudjuk elkerülni, hogy ne fussunk bele egy olyan mélyenszántó beszélgetésbe, melynek témája a drága kicsi szemünk fényének teljesítőképessége.
Én őszinte leszek. Nem járok babaklubba. És játszóra sem fogok. A védőnő épp elég. Hogy miért? Mert nem bírom elviselni néhány anyuka hőzöngését azzal kapcsolatban, hogy az ő csemetéje már mennyivel ügyesebb, mint a másoké. A kezdetek jók - hasonló korú anyukák, hasonló gondokkal. Mert akkor még a gyerek csak pisil, eszik, kakil. Aztán telik az idő, a gyerekek cseperednek, és elkezdődik a verseny. Az anyák véreres szemmel nézik Jenőkét és Jucikát, akik elképesztő sebességgel robognak a szőnyegen, majd pillantásuk a saját gyermekükre esik, aki csak csendben üldögél, és a jelek szerint magasról tojik az egészre. Persze nem ez a gyakori, de ha egyszer is belefutunk ilyenbe, rögtön megszólal bennünk a kisördög, hogy vajon a mi kislányunk/fiunk miért nem csinálja még ezt? Persze vannak kivételek, vannak akiket tökre nem érdekel az egész, nyugodtak.
Konkrétan nem maga a gyermekkel van gond, hanem a szülőkkel, akik árgus szemekkel nézik a csemetéket, s nem bírják ki, hogy ne szólaljanak meg: Az én Pistikém már rázza a csörgőt! A tiéd még mindig elejti? Na nem baaaj, majd megtanulja..... És persze, tudod, hogy nem kell sietni, minden gyereknek más a fejlődési ritmusa, tempója, akkor is megfogalmazódik benned a fentebb említett kérdés.
Egyszer voltam babaklubban. Elég volt. Körülbelül egy órát voltam ott, de az alatt részletes tájékoztatást kaptam Benőke bélrendszerének működéséről, és arról, hogy milyen jó nekem, mert az én gyerekem még pici, cserélnének velem. Hogy milyen jóóó világ van rám! Ja. Tökre. Éjjel fél kettőkor biztos ők is szívesen rázogatnák a tápszert, mert az olyan rohadt jó... Hogy majd megtudom még milyen lesz, ha már az enyém is ilyen nagy lesz, mint az övé! Hát kösz. Valahogy nem erre gondoltam. A védőnőnél még nem harapódzott el a helyzet, ott még nem nagyon futottam össze ilyen szülőkkel. Mellesleg ennek az anyukának a gyereke mindentől ordít mint a sakál - ha rárakják a mérlegre, ha meglátja a doktort, ha leültetik. ÉS CSAK AZ Ő, CSAKIS AZ Ő BŐGÉSÉTŐL TUD LEVI KIAKADNI!!! Meg egy idő után én is....
Na, ecet erre, ecet arra, mire figyelmeztet a pszichológus?
Az egymáshoz való hasonlítás alapvető emberi tulajdonság. Ez ad motivációt, ettől tudunk jobbak lenni, és ettől tudunk önmagunk lenni. A dackorszakot is ez mozgatja: A kicsi öntudatra ébredését az mozgatja, hogy "Én csak akkor vagyok önmagam,, ha más csinálok mint te, anya!"
Így elmondhatjuk, hogy a hasonlítgatás mindenkire jellemző, tehát ne lepődjünk meg attól, ha a gyermünket okosabbnak, ügyesebbnek, szebbnek, vagy éppen ügyetlenebbnek véljük a másiknál.
"A tudásbeli hasonlítgatások a leggyakoribbak."
A hasonlítgatások főleg akkor kezdődnek el, ha a gyerek elkezd mászni, kúszni, járni, ülni. Utána jön a szobatisztaság, aztán a színek, a színezés, stb. Fontos, hogy ne méricskéljük a tudásbeli dolgokat, hiszen minden gyermek fejlődése más ütemben zajlik. Ezt tudatosítani kell magunkban, akármilyen nehéz is. Még én is küzdök vele. A legnagyobb fejlődésbeli különbségek a 7. hónaptól kezdődnek. A különböző terültek pedig, úgy mint pl. a mozgás, értelmi fejlődés, ügyesség, beszédfejlődés, mind mind más ütemben érnek be. Mondhatjuk úgy is, hogy egy gyerek vagy nő, vagy okosodik, egyszerre nem tudja a kettőt. Ha fizikálisan nő egy nagyot, akkor lehetséges, hogy abban az időszakban egy kicsit visszamarad pl. a beszédfejlődésben - de ez ugyanúgy működik visszafelé is.
A pszichológus szerint az a legjobb megoldás, ha a hasonlítgatást nem verseny élezzük is, hanem inkább azt mondjuk, hogy az "Én fiam/lányom itt éppen itt tart a fejlődésben, míg a tiéd máshol."
Szeretni kell őt! Ez a legfontosabb!
Valljuk be, mindannyian azt szeretnénk ,ha a mi gyerekünk szebb, okosabb, ügyesebb lenne a többinél. Ha az élete, a tanulmányai, vagy a párkapcsolatai nem úgy alakulnak, ahogyan mi elvárjuk, hajlamosak vagyunk magunkban keresni a hibát. Azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy mit szeretnénk viszontlátni a gyermekünkben!
Jusson az az eszünkbe, amikor a gyermekünket a máséhoz hasonlítjuk, hogy szülőként az a feladatunk, hogy megfelelő körülményeket, ingergazdag környezetet, és biztonságos kötődést adjunk neki! De a legfontosabb: Szeressük őt! NAGYON.
Forrás: "Baba magazin"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése