Tegnap egy kissé túl lőttem a célon, egy egész menzát sikerült főznöm neki, nem tudom, megeszi - e egyáltalán. :D Cirka 4 és fél pohár jött ki, bár két nap alatt biztos elfogy, mivel most már tízóraira és uzsonnára is ezt eszik, s mostanság tervezem megfelezni az ebédet is - fél tápszer adag és fél pohár főzelék. Persze a kettő laktatási mértékében van különbség.
Tegnap brokkolit készítettem krumplival. A krumplit vékonyra szeleteltem, és feltettem annyi vízzel főni, amennyi éppen ellepi. Addig letisztítottam a brokkolit, és rózsáira szedtem. A rózsák törzsét is letörtem, nem tudom, hogy úgyis jó lett volna, ha hagyom, én így csináltam. Gyümölcsmosóban alaposan átmostam, majd hozzátettem a krumplihoz. Addig pároltam, amíg fakanállal is szépen ketté lehetett vágni a brokkolit. Kiszedtem egy tálba, öntöttem hozzá egy kis főzőlevet, hogy főzelék állagú legyen, majd botmixerrel alaposan összeturmixoltam. Fontos, hogy mindig az étel főzőlevével higítsuk a főzeléket, hogy a baba ne az anyatejes/tápszeres pépet szokja meg! Sokan írják, hogy a főzelékekhez olivaolajat kell tenni, így megelőzzük a hasfájást. Fogalmam sincs, hogy ez igaz -e, én enélkül is adtam már elvinek főzeléket, s nem volt semmi baja tőle. Sót nem használok a főzelékeihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése